Gönyűn épülhet fel az Audi logisztikai parkja
Az autógyártó a gönyűi intermodális, azaz kikötővel, vasúti és közúti összeköttetéssel is bíró ipari parkban építheti fel logisztikai parkját
em Győrben, hanem a közeli Gönyűn épülhet meg az Audi-gyárat bővítése után kiszolgáló logisztikai park – erősítette meg szombati számában a Kisalföld a Napi Gazdaság korábbi, Auditól származó értesüléseit. Amint arról tavaly ősszel beszámoltunk, Fellegi Tamás akkori fejlesztési miniszter egy képviselői kérdésre azt válaszolta, hogy az Audi jelentkezett, hogy logisztikai parkját Gönyűn valósítaná meg. Minderre az Audi Hungaria akkor úgy reagált, hogy valóban tervezi egy logisztikai-beszállítói park megvalósítását. A helyszínről és a megvalósítás módjáról még folynak a tárgyalások.
Becsey Zsolt, külgazdaságért felelős miniszterelnöki megbízott a Kisalföldnek azt mondta: “A kormány minden feltételt biztosít ahhoz, hogy az Audi logisztikai parkja a gönyűi kikötőben épüljön fel. Olyan piaci környezetet teremtünk Gönyűn, amely versenyképessé teszi a kikötőt”. A lap “illetékesek” által megerősített információja szerint az Audi vezetése csütörtökön, a Német Gazdasági Klub jubileumi rendezvényén tárgyalt a témában a miniszterelnökkel, ez után “egyértelmű iránynak tűnt” Gönyű, ami az állam számára is a legkifizetődőbb megoldás lenne.
Szükség is volna az Audi jelenlétére, hiszen kormányzat megpróbálja felébreszteni Csipkerózsika-álmából a Győr-Gönyű kikötőt. A vízi és a közúti kapcsolat megépítése után mintegy tízmilliárd forintból, javarészt uniós pénzekből 2008-ban úgy sikerült megépíteni a vasúti összeköttetést, hogy aztán az napjaikban sem működik, az ipari parkban pedig alig akad betelepülő, így tartani lehet attól, hogy Brüsszel visszaköveteli a mintegy nyolcmilliárdos támogatást. A kormány tavaly ősszel azt tervezte, hogy állami kézbe veszik a kikötő komplex működését: az ezt végző állami társaság létrehozásával a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt (MNV) Zrt.-t bízták meg.

Modern lakóparkok 2026-ban: új építésű lakások Budapest és Debrecen legjobb fejlesztéseiben
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Szeptembertől sokkoló meglepetés jöhet: több százezer lakáshiteles törlesztője ugorhat meg – te is érintett lehetsz?

Milliárdok mentek veszendőbe? Súlyos kritikák érték a magyar geotermikus programot – a szakma szerint teljes szemléletváltás kell

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





