A kormány betiltja a sárgacsekkdíjat
Egy hétfőn elfogadott módosító javaslat értelmében nem számolhatnak fel pótdíjat a közműszolgáltatók abban az esetben, ha ügyfelük postai átutalással, azaz sárga csekkel kívánja rendezni számláját – írja szerdai számában a Magyar Nemzet. Ezzel együtt a Széll Kálmán-terv alapján a kormány éppen a pénzforgalmi tranzakciókra vetne ki adót.
Becslések szerint a közszolgáltatási fogyasztások több mint nyolcvan százalékát ma is sárga csekken rendezi a lakosság – ismerteti a lap. A tilalom többek között kiterjed a víziközmű-, a távhő, elektronikus és hírközlési, valamint a villamosenergia- és földgázszolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Legutóbb a Magyar Telekom tett kísérletet 142 forintos pótdíj kivetésére abban az esetben, ha ügyfele sárga csekkes befizetést választana, de korábban a Telenor is e megoldás mellett döntött, és a Vodafone is fontolóra vette – emlékeztet a lap.
A Telekom azzal magyarázta a pótdíj kivetését, hogy a csekk kiállítása többletköltséget jelent, ráadásul nem környezetkímélő. Ágazati szakértők szerint ugyanakkor a rendszer használata nem kerül többe, mint a banki vagy internetes átutalás, viszont a posta közbeiktatása miatt komoly hasznot jelent az államnak. A csekkes fizetések visszaszorításának célja mögött ennek mérséklése húzódhat meg – írja a Magyar Nemzet. Ezzel egyidőben azonban az áprilisban bemutatott Széll Kálmán-terv 2.0 tartalmaz egy úgynevezett tranzakciós illetéket, amelyet a postai készpénzfeladásokra, banki utalásokra, készpénzfelvételre vetnének ki.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!

Budapesti panorámás luxuslakás eladó a Várnegyednél – terasszal, modern felszereltséggel

ŐSZTŐL ÚJABB PANELBOOM VÁRHATÓ
Dizájn

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
