Megéri-e Budapestnek a dugódíj bevezetése?
Mintegy 15 milliárd forintra lenne szükség a behajtási díj feltételrendszerének kialakítására – közölte Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt arról is, hogy a technikai feltételek megteremtéséhez állami és uniós pénzekre is számítanak.
A főpolgármester szerint összesen mintegy 15 milliárd forintra lenne szükség a behajtási díj feltételrendszerének kialakítására. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről, miután a nemzeti fejlesztési miniszterrel egyeztetett a szükséges források előteremtéséről.
A tárgyalások legfontosabb témája a behajtási díj feltételeinek kialakítása volt – mondta a főpolgármester, aki szerint 15 milliárd forint szükséges a rendszer kiépítéséhez. A főpolgármester kiemelte, hogy dugódíj bevezetéséhez szükséges technikai feltételek megteremtéséhez állami és uniós pénzekre is számítanak.
Kapukra és kamerákra lesz szükség – mondta Tarlós István a szükséges berendezésekről. Hozzátette: szakértők szerint 20-40 milliárd forint körül lehet az éves bevétel a behajtási díjból, de szerinte reálisan 20 milliárdra lehet számítani. Kora őszre már biztosan tudni lehet majd a zónahatárokat, hamarosan megkezdődnek az egyeztetést a kerületi polgármesterekkel.
A száz éve a főváros tulajdonában lévő Állatkert jövőjével kapcsolatban Tarlós István azt mondta, hogy az intézményt bővíteni kell, ezért a Vidámparknak el kell költöznie, várják a befektetők jelentkezését.
A főpolgármester beszélt arról is, hogy a behajtási díj mellett milyen egyéb bevételi forrásai lehetnek a fővárosnak: a közműcégek által fizetett adó mellett át kell alakítani a forrásmegosztást, mert szerinte szakmailag elfogadhatatlan, hogy a parkolódíjból származó bevétel nem a közlekedésbe folyik vissza. Tarlós István kiemelte, hogy az elektronikus jegyrendszer bevezetésével is újabb bevételekhez lehet jutni.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





