Jövőre változást hoz a lakáspiacon az energiatanúsítvány
Hiába kötelező az év elejétől az ingatlan adás-vételhez energetikai tanúsítványt csatolni, ez a vevőknél csak sokadik szempont, kizárólag akkor figyelnek erre, ha a legjobb A és A+ besorolású ingatlani készülnek vásárolni – írja csütörtöki közleményében a Duna House.
Az ingatlanközvetítő adatai szerint van még hova fejlődni, hiszen a panelek esetében például a D, E, F besorolás teszi ki az állomány háromnegyedét, ebből is a D kategória adja az összes panellakás 40 százalékát. Azon kevés panellakások, amelyek ennél is jobb energiatanúsítvánnyal bírnak, természetesen nemrég estek át egy felújításon, de a panelprogram népszerűsége ellenére is csak minimális esetben érik el az A-kategóriát, a még kiváló B besorolás 11 és a szintén kitűnő C pedig 7 százalékot tesz ki.
A családi házak esetében az F (31 százalék), a tégla lakásoknál pedig a G (25 százalék) a leggyakoribb besorolás, és mindkettőnél szépen látszik az egyenletes darabszám csökkenés ahogy haladunk a magasabb kategóriák felé. Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy a 2000 után épült tégla lakások 80 százaléka már a három legjobb kategóriába tartozik, míg a házak közül – ugyanezt az időszakot nézve – 67 százalék.
Természetesen vannak különbségek a vidék és a főváros között is: míg a vidéki ingatlanállományból a legnagyobb arányú kategóriát az F teszi ki 22 százalékkal, addig Budapesten az összállományból a G besorolás csúcsosodik ki 28 százalékkal. Ez utóbbi adat elsősorban a közepes állagú, főleg belvárosi, 45 négyzetméter körüli bérházi lakások miatt alakult így, amely nagy forgalmat bonyolít az ingatlanpiacon.
A Duna House várakozásai szerint jövőre változhat a helyzet, miután kötelező lesz az ingatlanhirdetések mellett feltüntetni a lakás energetikai besorolását is. Ez a változtatás elvileg január 9-től lépne életbe, de egyelőre nem tiszta a tervezet szövegezése, miszerint csak akkor kellene kötelezően feltüntetni a besorolást, ha már rendelkezésre áll a tanúsítvány – írja Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





