Kimondták! – hibáztak a bankok
A PSZÁF továbbra is hallgat arról, miért adott 2004-ben téves iránymutatást a bankoknak, azonban fogyasztók ezrei indíthatnak eljárást a bankok ellen a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) precedens értékű határozata alapján.
Precedens értékű határozatot hozott a PBT a szerződésekhez kapcsolódó teljes hiteldíj mutató (THM) számításával kapcsolatban. A PBT határozatával felülbírálja a PSZÁF egyik 2004-ben kiadott iránymutatását. Ennek eredményeként azok a pénzintézetek, amelyek a PSZÁF iránymutatásának eleget tettek, most milliárdos veszteséggel számolhatnak. Egyesületünk aktív támogatást nyújt azoknak a fogyasztóknak, akik a PBT határozata alapján jogi lépéseket kívánnak tenni. A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület 2008-ban alakult. Az egyesület célja, hogy közérthetően tájékoztassa a fogyasztókat az aktuális jogi kérdésekről, valamint gyakorlati segítséget, illetve jogi védelmet nyújtson a bajba jutott fogyasztóknak.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat

Váratlanul lezárták Budapest egyik legismertebb kilátóját: komolyabb lehet a baj, mint elsőre hitték

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





