Tovább fog csökkenni a lakásépítések száma
A lakásépítések további csökkenésére kell számítani a következő évben is az építési engedélyek alapján – mondta Székely Gáborné, a KSH lakásstatisztikai osztályának vezetője a portfolio.hu portál Lakásklubjában hétfőn Budapesten.
Nagy Gyula, az FHB Lakásárindex projektjének vezetője szerint jelenleg az első lakást vásárlóké az egyetlen piaci szegmens, amelynek van finanszírozási igénye, és nem túl kockázatos a hitelezése sem.
A statisztika szerint a 20-35 év közötti fiatalok jövedelme emelkedik a leggyorsabban, ezért tudják vállalni a lakáshitel törlesztőrészleteit – folytatta a projektvezető. Jelenleg – az MNB kimutatása szerint – havi 10 milliárd forint lakáshitelt folyósítanak a bankok, ami negatív csúcs
.
Horváth Áron, az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóintézet vezetője az energiahatékony felújítások gazdasági eredményeit mutatta be. Elmondása szerint egy 100 négyzetméteres tipikus családi ház ablakai 700 ezer forintból cserélhetők ki, ez a beruházás 19 év alatt térül meg. Ezzel szemben a külső falakat 1,1 millió forintért lehet hőszigetelni, itt a megtérülés 4 év.
Egy 10 emeletes, 365 lakásos panelháznál az ablakcsere – egy lakásra vetítve – 440 ezer forintba, míg a falak hőszigetelése 490 ezer forintba kerül. Az éves rezsi-megtakarítás ezzel 70 ezer forint, viszont a lakás ára – a környékbeliekhez képest – 1 millió forinttal magasabb – tette hozzá az előadó.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben

Éjszakára le kell kapcsolni a klímát? Megszólalt a szakértő: ezt tényleg megteheti a közös képviselő
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





