Hongkongban a válság ellenére is szárnyal az ingatlanpiac
Az ötödikről a harmadik helyre ugrott Hongkong a világ legdrágább városainak rangsorában a luxuslakások árát alapul véve – írja szerdai összeállításában a South China Morning Post című hongkongi lap.
Az első Monaco, ahol a négyzetméterenkénti ár 4864 dollár (1,1 millió forint), majd London következik a sorban 2396 dollárral (528 ezer forint), míg Hongkongban átlagosan 1893 dollárt (417 ezer forint) kérnek a legdrágább lakások négyzetméteréért. A kínai különleges közigazgatási övezet januárban még az ötödik helyen állt.
A tavalyi negyedik negyedévi adatokat az idei harmadik negyedévivel összehasonlítva az áremelkedés mértéke 10,4 százalék.
Miután a hongkongi kormányzat a múlt hónapban 14 százalékos illetéket vetett ki a külföldi és a vállalati vevőkre, továbbá a lakások rövid időn belüli tovább értékesítőit is extra illetékkel sújtja, a piac visszaesett – számoltak be az ágazat szakemberei.
Az intézkedés célja az ingatlanspekuláció isszaszorítása volt, a luxuslakások vásárlóinak 40 százaléka ugyanis becslések szerint a szárazföldi Kínából érkezett. Az illeték így elsősorban őket illetve a külföldieket érinti.
Amennyiben azonban a kínai nemzeti valuta, a jüan tovább erősödik, s a szárazföldi kínaiak folytatják a hosszútávra szóló jól jövedelmező befektetési lehetőségek kutatását, még ha kevesebben is, de minden valószínűség szerint visszatérnek Hongkongba – vélik a szakemberek. Ezt igazolja a szingapúri példa is, ahol a külföldiek ingatlanvásárlását ugyancsak külön illeték terheli, de vásárlási kedvük ettől nem sokat változott.
A luxuslakások kínálata a városban korlátozott, a hongkongi ingatlanbefektetések ezért is jól jövedelmezőek, s a jogi körülmények, biztosítékok jobbak a szárazföldi kínainál. Vagyonuk diverzifikálásához a hongkongi ingatlanpiac tehát kiváló lehetőségeket nyújt – állapítják meg az elemzők.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





