Holnaptól lehet jelentkezni az ócsai lakóparkba
Holnaptól egy hónapon át pályázhatnak azok a lakásukat elvesztő devizahitelesek, akiknek az ingatlana a hitelfelvételkor 20-25 millió forintnál nem ért többet, és most Ócsára, az épülő lakóparkba szeretnének költözni.
A lakásukat elvesztő devizahitelesek holnaptól jelentkezhetnek az ócsai lakóparkba – írja a Magyar Nemzet.
Azok a devizahitelesek, akik a válságban elvesztették vagy a pályázat elbírálásáig valószínűleg elveszítik a lakásukat, a lakás értéke pedig a hitel felvételekor Budapesten és a megyei jogú városokban nem haladta meg a 25 millió forintot, máshol 20 millió forintot, azoknak nyitva áll a lehetőség, hogy jelentkezzenek a Budapesttől délre néhány kilométerre fekvő Ócsán létesülő lakóparkba. Holnaptól egy hónap áll erre rendelkezésre.
Első körben nyolcvan családot helyeznek el. Ötven család 50, húsz család 60, míg tíz család 70 négyzetméteres lakást kap, amelyért albérleti díjat kell fizetniük, ez havi 16 800-21 100 forint között mozog.
Az elbírálásnál előnyt jelent, ha legalább az egyik szülőnek van állása, vagy a munkanélküli szülő 2008 ősze után veszítette el a munkáját. Fontos az is, írja a Magyar Nemzet, hogy a pályázó családnak legyen legalább egy olyan gyermeke, aki tanul.
Az ígéret szerint holnaptól él majd egy honlap is, az ocsalakaspalyazat.hu, ahol minden szükséges információt megtalálhatnak az érdeklődők, de a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál is lehet érdeklődni (ők kezelik a pályázatokat). A pályázat elkészítésében segítséget tud adni a családsegítő szolgálat is.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után

Irodaházból luxus apartmanok? Brutális átalakulás indul a miskolci campuson!

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





