Kétmilliárd forintnyi beruházás a Mátrában
Közel kétmilliárd forintnyi beruházás valósult, illetve valósul meg a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület 24 tagtelepülésén a vidékfejlesztési pályázati források bevonásával – tájékoztatta a körzet fideszes országgyűlési képviselője hétfőn az MTI-t.
Balázs József közölte, templomok újultak meg, kiépítettek több térfigyelő rendszert, illetve integrált közösségi terek jöttek létre.
Elmondta: a térség templomai közül megszépült vagy korszerűbbé vált a többi között a vécsi, a gyöngyösoroszi, a markazi, az atkári, illetve a gyöngyössolymosi plébániahivatal. Elbírás alatt áll a nagyrédei és a gyöngyöshalászi templom felújítására vonatkozó pályázat.
A környéken nyolc településen épül ki az idén a térfigyelő kamerarendszer, egyebek mellett Nagyrédén és Domoszlón.
Az úgynevezett integrált közösségi szolgáltató terek közül már átadták a gyöngyösoroszit, a gyöngyöstarjánit, a pálosvörösmartit és az abasárit. Ehhez kapcsolódik játszóterek felújítása is.
A források fele – 176 eredményes pályázat nyomán – Leader-támogatás – ismertette Balázs József.
Közvetlen Balaton-part vagy a budai hegyvidék való neked?
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Csodás otthon, tágas terekkel, panorámával a Mecsekre
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.