Hétvégén ismét Fundamenta Lakásvásár
Most hétvégén, péntektől vasárnapig rendezik meg Magyarország legnagyobb lakáspiaci seregszemléjét, a 21. Fundamenta Lakásvásárt a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban. A kínálatban új és használt lakások, valamint kedvezményes hitellehetőségek is lesznek.
Az előttünk álló hétvégén rendezik meg a Fundamenta Lakásvásárt egy időpontban és közös helyszínen a Legjobb Otthon lakberendezési kiállítással. A lakáspiac mostani helyzetében a 40 kiállítóval jelentkező Lakásvásár ismét a piac szinte teljes egészét lefedi, így aki most gondolkodik vásárlásban, annak mindenképp érdemes kilátogatnia a SYMA csarnokba. Mint Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke elmondta, a tavalyi év tükrében és az idei adatokat látva biztosak lehetünk benne, hogy az ingatlanpiac – árak és forgalom szempontjából – elérte mélypontját. „Mivel számottevő korrekcióra már nem lehet számítani az árakat illetően, különösen a fővárosban, és az államilag támogatott kedvezményes lakáshitelek januártól már több pénzintézetnél elérhetők, az eddig elhalasztott vásárlásokat érdemes most megfontolni, illetve feltérképezni ehhez a piacot” – emelte ki Borsi László. További segítség lehet a vásárlóknak a kormány által tervezett félszocpol újbóli bevezetése, amely használt lakások piacát élénkítheti.
A rendezvényen az új és használtlakások, illetve a bankok mellett kiállítóként jelen lesznek kész- és passzívház építők, tanácsadással áll rendelkezésre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a szakmai szövetségek. A vásáron ezúttal is kiemelt helyet kap a Fundamenta-Lakáskassza, mely az utóbbi években az egyik legaktívabb volt a lakáshitelezésben.
Fontos újdonság, hogy idén először a Lakásvásár megcélozza a nyugdíjasokat, akik körében felmérést készítünk az lakhatási igényeikről, illetve konkrét nyugdíjasotthoni ajánlatokkal is találkozhatnak.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





