Újabb bérlők az ipari parkban
Egy acélszerkezetet gyártó és egy medencefedéssel foglalkozó cég kezdi meg működését néhány hónap múlva a bátonyterenyei ipari parkban, az uniós támogatással megvalósuló zöldmezős beruházások összesen 37 munkahelyet teremtenek – közölték sajtótájékoztatón kedden a Nógrád megyei városban.
A magyar tulajdonú FR3-Technológia Acélszerkezetgyártó Kft. 858,6 millió forintos fejlesztéséhez 429 millió forint támogatást nyert, a Meldetechnik Kft., a cseh Alukov cég magyarországi leányvállalata 788,8 millió forint összegű beruházását pedig 394 millió forinttal segíti a Gazdasági Operatív Program (GOP).
Bödök Aladár, a Meldetechnik Kft. igazgatója elmondta: a cseh anyacég két csehországi és egy szlovákiai telephelye után Bátonyterenyén hozza létre a negyedik üzemét. A termelést még a nyáron elkezdik. Az első ütemben 500 darab medencefedelet gyártanak, ezt a második ütem befejezése után megduplázzák, nyártól 25, később 70 embernek adnak munkát. Az első fázisban 1564 négyzetméter alapterületű üzemet építenek, ami további 1200 négyzetméteres gyártócsarnokkal bővül majd.
Németh László, az FR3-Technológia Kft. vezetője ismertette: hat hónap múlva tervezik a próbaüzemet az 1115 négyzetméter alapterületű fémipari, elsősorban építőipari acélszerkezetet gyártó üzemben 12 alkalmazottal.
A sajtótájékoztatón Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: Nógrád megyében meghaladja a 25 százalékot a nyilvántartott álláskeresők aránya, ezért mindent el kell követni a tartós megélhetést biztosító munkahelyek létrehozásáért. Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere (Fidesz–KDNP) arról számolt be: várhatóan megtöltik majd a befektetők az ipari park közel 12 hektáros területét.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Megállás vagy újabb robbanás? Sorsdöntő év jöhet a lakásáraknál 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





