Tarlósék fellebbeztek a CET-perben

A főváros benyújtotta fellebbezését a CET-ügyben a Pécsi Törvényszéken múlt héten született ítélettel kapcsolatban – írja a pénteki Népszabadság.

Az MKB Bank 2012 elején fogta perbe a fővárosi önkormányzatot, a budapesti CET-beruházással kapcsolatban szóban forgó 28,4 millió eurós – mintegy 7,5 milliárd forintos – hitel és kamatok visszafizetését kérve.

 

A Pécsi Törvényszék múlt heti közbenső ítéletében kimondta, az MKB és a főváros között létrejött megállapodás érvényes, azaz a szolgáltatási szerződés felmondása esetén az önkormányzat köteles megfizetni a fennálló adósságot. Azaz az önkormányzatnak a szolgáltató – a Porto Investment Hungary Kft. – tartozásáért vállalt fizetési kötelezettsége fennáll.

 

A főváros elismeri a szerződés érvényességét, de álláspontja szerint az önkormányzat közvetlen és önálló fizetésre kötelezése tiltott állami támogatásnak minősülhet.

 

Az önkormányzat ugyanis csak azzal tartozhat a Portonak – és nem az MKB-nak -, amivel a beruházás révén gazdagodott. Ez egy közjegyzői előzetes bizonyítás során elkészült igazságügyi szakértői vélemény szerint 5,35 milliárd forint.

 

Az ítélet május végére, június elejére születhet meg – tette hozzá a lap.