Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Július 1-jétől új vezetői struktúrában folytatja működését a Metrodom Csoport. Nagy Zsolt ügyvezető igazgatóként veszi át a cégcsoport operatív irányítását, míg Pongrácz Tamás a Metrodom Csoport műszaki igazgatói, valamint a vállalat projektjeinek kivitelezéséért felelős Cataldo Construction Kft. ügyvezető igazgatói feladatait látja el. Kígyósi András pedig értékesítési igazgatóként erősíti a vállalat vezetését.
A Metrodom az elmúlt években tudatos építkezéssel lépett be a prémium lakóingatlan-fejlesztések piacára, ahol mára meghatározó szereplővé vált. A vezetői struktúra átalakításának hátterében a cég már most is meghatározó pozíciójának további erősítése, valamint az évi közel ezer lakás megépítését jelentő fejlesztési volumen kiszámítható, kiváló műszaki színvonalú kiszolgálása áll. A struktúraváltás a jelenlegi működési léptékhez igazítja a vezetői felelősségi köröket, és új feladatokat is a vezetéshez rendel az építési telkek, a szükséges erőforrások és az engedélyezés területén.
A Metrodom Csoport új ügyvezető igazgatója Nagy Zsolt lett, aki 2017-ben csatlakozott a céghez. Pályafutását a bankszektorban, projektfinanszírozási területen kezdte, ahol több mint egy évtizeden át foglalkozott lakóingatlan-fejlesztések finanszírozásával. A Metrodomnál először a kivitelezési terület pénzügyi vezetőjeként, majd a beruházói oldal gazdasági igazgatójaként szerzett átfogó tapasztalatot. Széleskörű szakmai ismeretei és a finanszírozói oldalon megszerzett rálátása stabil alapot biztosítanak az új feladatköréhez.

„Az első és legfontosabb célom, hogy az átmenet zökkenőmentes legyen, és a változás mind a kollégák, mind a szervezet számára stabilitást, folytonosságot és biztonságot nyújtson. Emellett szeretnénk tovább erősíteni a prémium szegmensben elért piaci pozíciónkat, és a jelenlegi terveinkben szereplő projektvolument a stratégiai céljainknak megfelelően, stabilan fenntartani” – fogalmazott Nagy Zsolt.
A szervezeti átalakítás a műszaki területeket is érinti. Kiss Gábor, a Metrodom Csoport korábbi műszaki igazgatója saját, korábban meghozott személyes döntésének megfelelően hátrébb lép az operatív feladatok napi szintű ellátásától, és a továbbiakban a Metrodom Csoport közép és hosszú távú stratégiájának megvalósítását támogató stratégiai igazgatóként folytatja munkáját a vállalaton belül. Helyét Pongrácz Tamás veszi át, aki egyúttal a vállalat projektjeinek kivitelezéséért felelős Cataldo Construction Kft. ügyvezetői feladatait is átveszi.
Pongrácz Tamás építészmérnökként indult, majd 2016-ban csatlakozott a Metrodomhoz, ahol azóta meghatározó szerepet vállalt a fejlesztések minőségi megvalósításában.
„A hosszú távú célom, hogy Magyarországon a zöld építészetnek egy olyan kultúráját teremtsük meg, amelyet a többi lakásfejlesztő is követni tud. A zöld fordulat jegyében és a már korábban is jellemző innovációs szemlélettel haladunk tovább: ebben utat mutatunk, és több olyan megoldást is bevezettünk, amelyek valós technológiai tartalmat jelentenek. Emellett kiemelt törekvésem, hogy a beruházói és kivitelezői oldal a jövőben is teljes összhangban működjön” – hangsúlyozta Pongrácz Tamás.
A megújult vezetőségben az értékesítési igazgatói feladatokat Kígyósi András látja el, aki 2017-ben akvizíciós vezetőként csatlakozott a Metrodomhoz, majd az általa létrehozott kutatási és elemzési területet irányította. Az összegyűjtött piaci információkat és vásárlói visszajelzéseket a Metrodom a fejlesztés minden szakaszába beépíti.

„Katalizátor szemléletű, innovatív vállalatként olyan megoldásokat alkalmazunk, amelyek hosszú távon is élhetővé teszik a lakóparkjainkat. A célunk, hogy az ügyfelektől érkező visszajelzéseket a tervezéstől az értékesítésig minden folyamatba beépítsük, hogy magas hozzáadott értékű ingatlanokat kínálhassunk” – emelte ki Kígyósi András.
A megújult vezetéssel a Metrodom célja, hogy továbbra is a hazai lakásfejlesztés meghatározó szereplőjeként folytassa és fejlessze működését. Jelenleg épülő lakóparkjai – a Metrodom Green, a Metrodom River és a Metrodom Beat – azt az irányt képviselik, amelyet a vállalat a következő években is folytatni kíván: a progresszív, zöld építészet melletti elkötelezettséget, a vásárlói igényekre épülő tervezést és a megbízható, magas színvonalú megvalósítást.
Tovább a teljes cikkre






























