Felújításokból él az építőanyag-piac
Az építőipari recesszió miatt az építőanyagok felvevő piacát zömében a felújítások adják, de ez a szegmens nem tudja felvenni az új építések miatt kiesett építőanyag-mennyiséget – közölte a Magyar Építőanyagipari Szövetség (Méasz) az MTI-vel.
A közlemény sorra veszi, hogy a különféle építőanyagok gyártása miként változott az utóbbi években, illetve mi várható az idén.
Falazóanyagokból idén fele annyi fogy, mint 2010-ben. Ebben az évben várhatóan 7-8 ezer lakás épül, ami az ötöde a kiöregedés miatt szükséges pótlásnak, de a családi házak számának csökkenése megállt – áll a közleményben. A tégla és a cserép termelése az idén megegyezik a tavalyival – ma már alig dolgoznak ezek a gyárak, és amelyek még termelnek, azok sem egész évben teszik azt. Az egyéb falazóanyagok kereslete 9 százalékkal csökken idén. A MÉASZ a tervezett új otthonteremtési rendszertől várja a lakásépítés fellendülését.
Az expandált polisztirol habból készült hőszigetelő anyagok (köznyelven: hungarocell) termelése stagnál. A négyzetméterben mért mennyiség ugyan csökkent, de a felhasznált anyag vastagsága folyamatosan növekszik, így a köbméterben mért mennyiség változatlan. A panelházak hőszigetelési programjának leállása is csökkentette a keresletet. A magyar gyártók kifogásolják, hogy sok, rossz minőségű ilyen termék kerül feketén a piacra, ami “negatív árversenyt gerjeszt”.
Ugyanez jellemzi a szálas – üveggyapot, kőzetgyapot – hőszigetelő anyagok piacát is. A vegyi termékek és vakolatok termelése sem éri el az idén a 2010-es mennyiséget.
Az ajtó- és ablakgyártás 6-8 százalékkal esett 2010 óta, az olcsó termékeket még el lehet adni, de a jobb minőségű és drágább termékek iránt minimális a kereslet. Itt is érzékenyen befolyásolja a piacot a “szürke zóna” – hangsúlyozza a Méasz.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?

MBH Index: kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

Hitelsokk a lakáspiacon? Ezekre az ingatlanokra már nehezebb kölcsönt kapni – sok vásárlás az utolsó pillanatban hiúsulhat meg
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





