Sosem volt ilyen olcsó a lakásvásárlás
Az elmúlt évben már sokan próbálták bebizonyítani, hogy soha nem volt olyan olcsó a lakáspiac, mint ma. Egy új számítási módszer is alátámasztja ezt: ugyanazokkal a feltételekkel 1998-ban még 31 négyzetméternyi lakás volt megvásárolható, ez a szám 2014-ben pedig 60-ra nőtt – írja blogjában Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
A portfóliómenedzser egy új indikátort készített, amely a lakáspiac megfizethetőségét próbálja megragadni. (Az adatok különböző forrásokból származnak, így csak a nagyságrendeket és a trendeket mutatják teljes biztossággal.) A vizsgálat átlagos budapesti lakásárakból, átlagos nettó bérekből, és elérhető (jelzálog)hitelkamatokból indul ki. Zsiday Viktor arra a kérdésre kereste a választ, hogy ha valaki félre tud tenni 36 havi átlagos nettó fizetést, és hajlandó arra, hogy akkora hitelt vegyen fel, amelynek a törlesztésére (20 éves hitelperiódust feltételezve) a fizetésének a harmada, akkor hány négyzetméternyi lakást tud megvenni?
Az adatok azt mutatják, hogy míg 1998-ban 31 négyzetmétert, 2001-ben 22 négyzetmétert, 2002-2007 között 34-36 négyzetmétert lehetett így megvásárolni, addig most több mint 60 négyzetmétert.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy sosem volt még olyan olcsó a lakásvásárlás, mint most, másrészt, hogy a jelenlegi áraknak mintegy 60%-ot kellene emelkednie a 2002-2007-es szint eléréséhez.
Zsiday Viktor véleménye szerint a rendkívül olcsóvá váló jelzáloghitelek, a növekvő nettó bérek, a csökkenő munkanélküliség, a gazdasági növekedés és az új lakáskínálat hiánya miatt a következő években Budapesten és néhány nagyobb vidéki városban igen komoly lakásár-emelkedés is elképzelhető.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Sokkoló döntés készül Pest vármegyében: már Abonyban is fizethetnek a beköltözők!

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
