Demján Sándor Obama amerikai elnökkel reggelizik
Ma kerül sor Barack Obama amerikai elnök és Demján Sándor üzletember találkozójára Washingtonban. Demján az Amerikai Egyesült Államok kongresszusi bizottsága társelnökeinek meghívására tesz látogatást Washingtonban, ahol részt vesz az 57. National Prayer Breakfasten, és az azt kísérő rendezvényeken.
A
National Prayer Breakfastre (Nemzeti Imareggeli) a világ minden részéről azok a
befolyásos személyiségek kapnak meghívást, akik a nemzetközi együttműködés,
illetve országaik fejlődésében kimagasló szerepet játszottak, s akik
kiemelkedően járulhatnak hozzá a jelenlegi válság megoldásához – áll a Demján
Sándor által fémjelzett Trigánit sajtóközleményében.
A nagyszabású
rendezvényen beszédet mond és személyesen találkozik a résztvevőkkel Barack
Obama, az Egyesült Államok elnöke. A National Prayer Breakfast kimagasló
jelentőségű nemzetközi eseménnyé vált, ahol a világ politikai, gazdasági,
egyházi, diplomáciai és társadalmi vezetőinek jelenlétében a nemzetközi
együttműködés új, hatékonyabb formáinak a keresése jegyében folyik intenzív
véleménycsere. Az ez évi eseménynek különös jelentőséget adott a nemzetközi
gazdasági-pénzügyi krízis elmélyülése, valamint a nemzetközi válsággócok
megoldatlansága. A magyar részvétel a tanácskozáson egyúttal hazánk nemzetközi
együttműködésben játszott szerepének elismerése is – olvasható a közleményben.

Újbudától a Duna-partig – 4 lakópark, ahol a jövő otthonai várnak
Iroda

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Csökkenő kínálat, emelkedő árak a használt lakáspiacon

OtthonTérkép mobilapp – ahol elsőként értesülsz a lakásárak változásáról!

Soha nem látott erődemonstráció: Magyarország berobban a világ egyik legnagyobb ingatlankiállítására!

Lázár János bedobta a bombát: ezek az építőanyagok mostantól tiltólistára kerülnek!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





