Lakáshitelek százmilliárdjai: hol késik a Nemzeti Eszközkezelő?
Orbán Viktor emlékezetes nyár eleji beszédében hangzott el először a kifejezés: Nemzeti Eszközkezelő Társaság. Bizonyos, hogy a miniszterelnök június 8-ai bejelentése anélkül történt, hogy a kormánynak határozott elképzelése lett volna a leginkább megszorult hiteladósok megsegítésének módjáról.
Egyet lehetett tudni biztosan: erre lenne hivatott a Nemzeti Eszközkezelő, mely nagyon sokba fog kerülni. Október 15-éig kellett (volna) elkészítenie a terveket a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, de hogy ez megtörtént-e, arról a nyilvánosság semmit sem tud. Bár Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter többször is sejttette, hogy az intézmény felállítása már csak hetek kérdése, a miniszterelnök beszéde óta csaknem öt hónap telt el érdemi fejlemény nélkül.
A kérdőjelek szaporodtak, válasz pedig alig érkezett. Mindeközben megszorult családok tízezrei és a bedőlő hiteleiken ülő bankok egyaránt fokozott érdeklődéssel várják a bejelentést. Míg a kormány ezt meg nem teszi, megpróbálunk választ adni a Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre, saját értesüléseinket is felhasználva.
Az elemzést a Portfolio.hu oldalán olvashatja.
Tökéletes nyaralóhely vagy jó befektetés? Így kombinálhatod a kettőt!
Iroda
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Újjászületik a Dürer Park a Városliget mellett!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Nagyon kedvező áron is vehetünk most ingatlant, lássuk, minek csökkent az ára a hétvégén!
Jó alaprajz, fél siker: okosan tervezett újépítésű lakásokat kerestünk
Így (ne) használd a mestereséges intelligenciát álláskereséshez!
Májusi trendforduló? Halovány reáláremelkedés az újépítésű lakások piacán
Dizájn
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
A sütőpapír csodát tesz a fürdőben: hihetetlen, de beválik foltok ellen
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.