Új hivatal üldözi majd az adócsalókat – Mit kell tudni a NAV-ról?
Bűnüldözési feladatokat is ellát majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelynek létrehozását a költségvetési bevételek hatékonyabb teljesítésének igényével indokolta Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár keddi parlamenti expozéjában az MTI tudósítása szerint. Közben a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete közölte: akár milliárd forintos költsége is lehet az APEH és a VPOP összevonásának.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) összevonásával létrejövő szervezet mintegy 23 ezer főt foglalkoztat és több mint százmilliárd forinttal gazdálkodik majd a kormány indítványa szerint. A törvényjavaslat kimondja, hogy a NAV államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal. Cséfalvay Zoltán expozéjában közölte: a kormány egyszerű és áttekinthető adórendszert épít, amelynek fontos eleme, hogy a tisztességesen adózók védelmében az államnak hatékonyan fel kell lépnie azokkal szemben, akik a közteherviselésből rájuk eső rész elcsalásán munkálkodnak. Az integrációt kimondó javaslat céljának nevezte a központi költségvetés bevételi előirányzatainak hatékonyabb és gazdaságosabb teljesítését, az államháztartási érdekek érvényesítését.
A cikket továbbolvashatja a Portfolio.hu oldalán

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Zöld környezet, Duna-parti panoráma vagy prémium okosotthon? Ezek a lakóparkok más-más életstílust kínálnak

Napelemes vagy? Olyan változások jöhetnek, amelyek a villanyszámládat is érinthetik
Lakhatási lehetőség vagy a zöldterületek pusztulása? Új szabályok gyorsíthatják fel a zártkertek átalakulását

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





