Így alakította át a Covid és az ukrajnai háború a régió ipari- és logisztikai piacát

Továbbra is kiemelkedően teljesít az ipari- és logisztikai szektor Közép- és Kelet-Európában az ExCEEding Borders tanulmánysorozat legfrissebb összeállítása szerint. Az ipari- és logisztikai ingatlanpiac fejlődését a régió 12 országában, Albániában, Bulgáriában, Csehországban, Észtországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Montenegróban, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában vizsgálta a Colliers.

A régióban az összes ipari- és logisztikai állomány meghaladta a 65 millió négyzetmétert, ebből 25 millió négyzetméter jellemzően a fővárosokra és azok környékére koncentrálódik. Az állomány csaknem fele, majdnem 30 millió négyzetméter a régió legnagyobb országában, Lengyelországban található. 

A Covid során az e-kereskedelem hatására megugró raktárhiány volt a legnagyobb probléma, miután a járvány enyhülni látszott, az ukrán-orosz háború kihívásaival kellett szembenézni, ami a CEE 12 országait nagyobb mértékben sújtotta, mint Nyugat-Európát. Elsősorban a globális ellátási láncok zavara, de az infláció is nehéz helyzetbe sodorta ekkor az európai országok gazdaságát. 2022 első hónapjait követően a közép-kelet-európai régiónak a növekvő üzemanyag-, energia-, munkaerő- és anyagárakkal kellett megküzdenie, ám ezek az árak 2022 végére elkezdtek stabilizálódni, sőt néhány esetben a 2022 januári árakat is megközelítették.

Az e-kereskedelmi bérlők érdeklődése ma már visszafogottabb

Míg a járvány első két évében az volt a jellemző, hogy a hirtelen megnövekedett e-kereskedelem igényeinek kiszolgálására nem volt elég raktár, addig 2022-ben már lényegesen kisebb intenzitással jelentek meg az e-kereskedelmi bérlők a piacon.

 

Ha hirdetéséhez megbízható partnert keres próbálja ki Ön is a megújult raktar.info-t, ahol a látogatók a letisztult és átlátható felületen sokkal könnyebben megtalálják hirdetését.

Továbbá: a raktar.info látogatói egyetlen ajánlatkérési űrlap kitöltésével akár több tíz releváns raktár tulajdonostól is kaphatnak ajánlatot, így rövidítve a keresés folyamatát és segíteni meghozni a legjobb döntést!

Az autóipar az élen a régióban

A tanulmány a raktározási piac mellett a gyártási szektort is vizsgálta. Ebből kiderül, hogy a régióban az autóipar az egyik legkiemelkedőbb ágazat, szinte mind a 12 országban növekvő aktivitást tapasztaltak az autóiparban.

Az ágazat népszerűségét részben az elektromobilitás irányába mutató trendeknek tulajdonítják, ugyanis számos vállalattól érkeztek már megkeresések elektromos autók akkumulátorainak gyártására a CEE-12 országaiba.

Szintén figyelemre méltó ágazat a régióban az élelmiszeripar, ahol az az ún. „közeli gyártás” (nearshoring) lehet az egyik ígéretes trend, melynek későbbi megerősödésére számítanak, annak ellenére, hogy ez a trend jelenleg még nem formálja jelentős mértékben a piac arculatát. A Colliers szakemberei szerint ezáltal új lehetőségek nyílhatnak meg a befektetők, bérlők és fejlesztők számára egyaránt.

Ezt a szektort sem kerüli el az ESG

A régióban általánosan jellemző, hogy az összes országban jelentősen emelkedtek a bérleti díjak az elmúlt egy évben, de versenyképességét a nyugat-európai országokkal szemben továbbra is megőrizte.

Továbbá ezt a szektort sem kerülhette el az ESG, a környezeti-, társadalmi- és kormányzati fenntarthatósági szempontokhoz kapcsolódó megoldások egyre népszerűbbek és a bérlők is egyre inkább követelik az ESG kompatibilitást a fejlesztőktől és a tulajdonosoktól.

Fentieken kívül fontos még megjegyezni, hogy az utóbbi időben számottevően megnőtt az érdeklődés az ipari területek iránt, elsősorban az ázsiai azon belül is a kínai és dél-koreai bérlők részéről.

 

Ha irodát, raktárat, üzlethelyiséget keres, akkor nézzen szét megújult honlapjainkon! Kérjen egyszerre akár több iroda hirdetőtől ajánlatot! https://irodahaz.info/

Keressen gyorsan és egyszerűen raktárat, üzlethelyiséget: https://www.raktar.info/