Most már Szlovénia is egy napon belül elérhető

Egy új áruszállítási szolgáltatás révén Szlovénia is egy napon belül elérhetővé vált – derült ki a Dachser European Logistics friss közléséből.

A szállítmányozás, ezen belül is a gyűjtőszállítmányozás, rendkívüli fejlődésen ment keresztül az utóbbi 10-15 évben a Dachser European Logistics üzletágban. A DACHSER korábban heti egy-két alkalommal indított gyűjtőjáratokat, azonban ma már napi szinten. Immár Szlovéniába is (képünkön az ország egyik igazi csodája, a Bledi-tó.)

A szállítási idő jelentősen csökkent az új közvetlen járatoknak köszönhetően, így költséghatékonyabbá vált a szállítás az ügyfelek részére.

A Liegl&Dachser az évek során számos járatbővítést hajtott végre. A meglévő nyugat-európai (Ausztria, Franciaország, Németország) és kelet-európai (Szlovákia, Csehország, Lengyelország) desztinációk után a tervek szerint ősztől Szlovéniába is közvetlen napi járatot indít. A pilisvörösvári székhelyű vállalat az ország egyik legmodernebb logisztikai bázisát üzemelteti, naponta 18 járat indul a közvetlen úticélok felé.
A DACHSER-nél meghatározott menetrend alapján indítják a járatokat, órára és percre pontosan tervezik a szállítási folyamatokat.
A pilisvörösvári és zalaegerszegi telephelyekről történő napi indítással a Szlovéniába irányuló szállításokat az új járatoknak köszönhetően 1 munkanapos futamidővel tudják az ügyfeleik részére biztosítani.
Július 1-től Szlovéniában is igénybe vehető a DACHSER entargo termékcsaládja a targoflex, targoseed és a targofix, ami biztosítja az ügyfelek tranzitidőre vonatkozó elvárásait. Az entargo termékcsalád révén a DACHSER European Logistics standardizált és átlátható logisztikai szolgáltatást kínál Európa egyik leghatékonyabb szállítási hálózatának teljes területén.

A Dachser, a németországi székhellyel rendelkező családi vállalkozás egyébiránt két üzleti területen nyújt szállítási logisztikai, raktározási és egyedi szolgáltatásokat: Dachser Air & Sea Logistics és Dachser Road Logistics.

Ez utóbbi két üzletágra oszlik: Dachser European Logistics és Dachser Food Logistics. Átfogó szerződéses logisztikai szolgáltatások és iparág-specifikus megoldások egészítik ki a vállalat kínálatát. A zökkenőmentes szállítmányozási hálózat – mind Európában, mind a tengerentúlon – a teljesen integrált IT-rendszerekkel intelligens logisztikai megoldásokat biztosítanak világszerte.

A Dachser világszerte 387 telephelyen mintegy 30.800 alkalmazottjának köszönhetően 2020-ban mintegy 5,6 milliárd euró konszolidált nettó árbevételt ért el. Ugyanebben az évben a logisztikai szolgáltató összesen 78,6 millió szállítmányt kezelt 39,8 millió tonna súlyban. A Dachser saját országos szervezeteivel 42 országban képviselteti magát, öt országban.

A LIEGL & DACHSER Szállítmányozási és Logisztikai Kft. pedig 1999 óta van jelen a magyar piacon, a szállítmányozási és logisztikai piac meghatározó szereplője. Pilisvörösvári székhelyén az ország egyik legmodernebb logisztikai bázisát üzemelteti. Belföldi hálózatát 8 vidéki telephely alkotja, összesen több mint 300 munkatársat foglalkoztat. A kiemelkedő színvonalú szállítmányozási és logisztikai produkció magas színvonalú adminisztratív háttérszolgáltatásra támaszkodik. Az elmúlt évek eredményei alapján a vállalat töretlen és dinamikusan fejlődő szereplője a szolgáltatási szférának. 2020-ban 22,6 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,34 milliárd forintos adózott eredményt ér.