Végre: vidéken is nőnek az árak!
Eljött a fordulat ideje: jó hír a vidéken is lakást tulajdonlók számára az árak emelkedése – írja a KSH és az MNB friss adataira támaszkodva Portfolio.hu.
A lakáspiaccal foglalkozó elemzések többsége általában Budapesttel foglalkozik, vidéken ritkán “járnak” az elemzők, holott az utóbbi időben azonban a fővároson kívüli lakáspiacon is egyre izgalmasabb folyamatok zajlanak.
Többek között megfordult a korábbi éveket jellemző árnövekedési dinamika, vagyis a vidéki lakásárak ismét nagyobb ütemben emelkednek, mint a budapestiek, így a vidéki lakástulajdonosok hosszú évek után ismét azt láthatják, hogy a legfőbb vagyontárgyuk értéke nagyobb ütemben nő, mint a fővárosi társaiké.
A kérdés az, hogy a mostani trend egy rövid átmenet, vagy egy tartós folyamat kezdete.

Az okok mögött a kormányzati támogatások által fűtött kereslet, a továbbra is alacsony hitelkamatok és a koronavírus-járvány hatásai állhatnak. A már létező családtámogatási intézkedések – CSOK, falusi CSOK, babaváró hitel, kamattámogatott hitelek – mellett a tavalyi évben megjelentek a felújítási támogatások is, ami ösztönzőleg hatott a vidéki lakáspiacra. Bár az infláció emelkedése egyre jobban látható, a hitelkamatok még mindig alacsony szinten állnak, a járvány pedig felerősítette a belföldi turizmust, ami az üdülőhelyeken ösztönözte a befektetési célú vásárlásokat.
További részletek:
Tovább a teljes cikkre
Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





