További 3-5 százalékos lakás-és telekdrágulás jöhet idén
Az új építésű lakások esetében a fővárosban és környékén 6, vidéken 3% körüli áremelkedésre lehet számítani. A használt lakások várható áremelkedési üteme januárhoz képest Budapesten és vidéken sem változott sokat.
A GKI országos és fővárosi telekpiaci indexének értéke az egy negyedévvel ezelőttihez képest 5 illetve 16 ponttal növekedett. Az ingatlanokkal foglalkozó cégek következő egy évre vonatkozó kilátásai a fővárost illetően erősen javultak, míg a vidéki régiókat illetően alig változtak. Az áremelkedésre vonatkozó várakozás csak a budapesti agglomerációban erősödött.
A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások az egy negyedévvel ezelőttihez képest élénkültek. Áprilisban januárhoz képest a biztos szándékú körben (tehát, azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót) 7, míg a valószínű szándékú körben 15 százalékpontos növekedés következett be. A lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően javultak az egy negyedévvel ezelőttihez képest. A valószínű körben 15, a biztos szándékú körben 7 százalékpontos bővülés valósult meg.
Az ingatlanok eladási árának következő 12 hónapban várható változása, 2018. április
(százalékban a jelenlegi árakhoz képest)
| Budapest | Kelet-Magyarország | Nyugat-Magyarország | Országos átlag | |
| Használt lakás | 3,3 (2,7) | 3,3 (4,3) | 4 (4) | (3,7) |
| Új lakás | 6 (4) | 3 (5) | 3 (2) | 4 (3,7) |
| Építési telek | 6 (2) | 4 (5) | 2 (2) | 4 (3) |
Zárójelben az előző – 2018. januári – felmérés adatai.
Forrás: GKI felmérések
Tovább a teljes cikkre
Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





