Öt százalékkal kevesebb ingatlan adásvétel szeptemberben

A Duna House  havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2020 szeptemberében, országosan 12 708 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 75 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. Az előbbi 5%-os csökkenés, az utóbbi megegyezik a tavalyi adattal.

A szeptemberi negyedéves véghajrá emelkedő tranzakciószámokat mutatott augusztus hónap után. A Duna House becslése alapján szeptemberben 12 708 ingatlan cserélt tulajdonost a hazai ingatlanpiacon, ami a 2018-as szinttel azonos, míg a tavalyinál 5%-kal gyengébb forgalmat jelöl.

A harmadik negyedévben az ingatlanpiaci tranzakciók számában már nyoma sem volt a COVID hatásnak. A július-szeptemberi időszakban idén közel 38ezer adás-vétellel zárt a piac, amely így a tavalyi negyedéves forgalommal megegyező intenzitást mutat.

A jelzáloghitel piacon szintén erősödő mutatókat vár a Duna House Pénzügyek a piaci adatok alapján. Az pénzügyi közvetítő vállalat által becsült 75 milliárd forintos volumen megegyezik a tavalyi jegybanki tényadatokkal, és negyedéves összehasonlításban is jól teljesített a piac. Az idei év harmadik negyedévében összesen közel 225 milliárd forint hitelt fordítottak a magyarok a lakáscélokra a Duna House szeptemberi becslése és az MNB előző kéthavi tényadata szerint.

 

 

Az alábbi táblázat a Duna House által, az aktuális hónapban becsült havi tranzakciómennyiségeket mutatja.

A DH-TB módszertana: Az ingatlanpiac alakulásának mindenkori legfontosabb mutatószáma az évenkénti adás-vételi tranzakciószám. A DHTB a Duna House (DH) által kiadott becslés, amely évközi, megközelítő adatot mutat. A becslés a DH által kiközvetített ingatlanok havi tranzakciószámát és a DH becsült piaci részesedését veszi alapul. A DH aktuális havi piaci részesedésének becsléséhez az alábbi mutatók szolgálnak: 1. KSH által publikált adatok a magánszemélyek közötti tranzakciókra vonatkozóan. Miután a KSH több havi késéssel publikál, így visszamenőleg van lehetőség a piaci részesedés korrekciójára, amely az aktuális becslést is pontosítja. Figyelem! 2016-tól az újépítésű piac fellendülésével az előszerződött lakásvételek csak több hónapos, akár 1-2 éves késéssel, a vagyonszerzési illeték kiszabását követően jelennek meg a KSH statisztikáiban, így a tranzakciószámok értelmezésében anomáliák lehetnek. 2. Kiadott Energetikai tanúsítványok mennyisége. 3. A Duna House cégcsoportból származó egyéb management információkon alapuló szubjektív értékelés.
Figyelem! A DH-TB adatai nem alkalmasak a Duna House hálózata által közvetített tranzakciók mennyiségének becslésére, továbbá nem alkalmas a Duna House Csoport üzleti eredményeinek becslésére, vagy erre vonatkoztatható következtetések levonására.
Jelzáloghitel előrejelzés: A Duna House Hitelcentruma által nyújtott adat elsősorban gyors trendelőrejelzésre használható, a Magyar Nemzeti Bank minden hónap elején publikálja a 2 hónappal azelőtti időszak tényadatait.