Így csökkenthető a lakásra felvett jelzáloghitel
2018. január 1-től a három-vagy többgyermekes családok vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, jelzáloghitel-tartozásuk csökkentése érdekében. Igaz, számos feltételhez kötött a juttatás, azonban biztosan sokakat segít majd hozzá egy boldogabb, tartozásmentes élethez. Lássuk, milyen feltételeknek kell megfelelni az igényléshez.
2018. január 1. napján lép hatályba a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséről szóló 337/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet. E jogszabály értelmében harmadik vagy további gyermek születésére való tekintettel vissza nem térítendő állami támogatás vehető igénybe Magyarország területén lévő ingatlant (lakást, lakóházat, tanyát vagy birtokközpontot) terhelő jelzáloghitel csökkentése érdekében.

A juttatást csak 2018. január 1-jét követően megszülető harmadik és további gyermekek után lehet igénybe venni. Házastársak és élettársak kizárólag együttesen lehetnek kérelmezők, még akkor is, ha a jelzálog-hitelszerződésnek kizárólag az egyik fél az alanya. A feltételeket pedig mindkét igénylőnek teljesítenie szükséges. Arról, hogy pontosan milyen hitelszerződésre tekintettel jár a támogatás, a rendelet kimondja, hogy csakis a gyermek születésének időpontjában fennálló, fel nem mondott lakáscélú jelzáloghitel-szerződésekre.
A támogatás összege legfeljebb 1 millió forint, mely elsősorban a tőketartozás csökkentésére használható fel, de ha a tőketartozás összege nem éri el a folyósított összeget, úgy azzal a tőketartozás járulékait -kivéve a késedelmi kamatot – is csökkenthetjük.
Az állam részéről történő kifizetés a támogatást megállapító határozat pénzintézethez való beérkezését követő 4 napon belül egy összegben, előtörlesztés jogcímen történik. Természetesen az előtörlesztésért a pénzintézet ez esetben semmilyen plusz költséget nem ró a támogatott személyre.
A fenti feltételek fennállása esetén tehát érdemes benyújtani a kérelmet, hiszen nem hitelkiváltó hitelről, hanem vissza nem térítendő állami támogatásról van szó. Veszíteni nem lehet vele, nyerni viszont annál többet.
Szerző: dr. Sári Judit, D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Tovább a teljes cikkre
Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





