A CSOK-milliókat is felfalták a lakásárak
A CSOK 2015-ös bevezetése és a lakáspiaci áfa 2016-os csökkentése óta jelentős áremelkedés történt az ingatlanpiacon. A GKI megvizsgálta mely településtípusokat érintette erőteljesen a lakásárak növekedése, hol tűntette el a CSOK hatását, és hol van még érdemi szerepe a támogatásnak. Vagyis hová tűntek a CSOK-milliók?
A használt lakások átlagára és 2015-17 közötti változása településtípus szerinti bontásban, valamint az igényelhető CSOK mennyisége gyermekszám szerint (millió forint)

Településtípus szerinti bontásban a használt lakások esetében a budapesti vevők jártak a legrosszabbul az elmúlt évek árváltozásával. A három gyerek után felvehető CSOK több mint 3-szorosával, 7,2 millió forinttal nőtt egy átlagos, 60 m2-es használt budapesti ingatlan ára. Vagyis a legmagasabb összegű CSOK is csak kevesebb, mint 10%-át fedezi egy átlagos, használt budapesti ingatlan árának, míg a megyeszékhelyeken a lakásár 18%-át adja a CSOK. A városoknál és a községeknél valamivel kedvezőbb a kép, ezeken a településtípusokon az árnövekedés „csak” az egy gyerekes kedvezményt emésztette fel. Összességében a városok esetében a három gyermek után igényelhető CSOK a teljes használt lakásár negyedét, község esetén a 37%-át fedezi.
Az új lakások átlagára és 2015-17 közötti változása településtípus szerinti, valamint az igényelhető CSOK mennyisége gyermekszám szerint (millió forint)

Az új lakások esetén is Budapestet érintette leginkább a lakásárak növekedése, a 10 millió forintos CSOK kétharmadát felemésztette a lakásárak emelkedése. A megyeszékhelyeknél ez az arány 34% volt, míg a városok és községek esetében a 20%-ot haladta meg. Ezáltal 2017-ben egy új építésű lakás árának harmadát fedezte a 3 gyerekes CSOK Budapesten, a többi településtípus esetén pedig a felét haladta meg.
Kétséget kizárólag döntő erejű lehet a harmadik gyermek bevállalásánál a 10 millió forintos CSOK, mivel Budapesten még a 2017-es átlagáron számolva is megközelítőleg 15 m2 pluszt (egy nagyobb szobát) jelentett, azonban ez a hatás elmarad a 2015-ös 25 m2-től.
Tovább a teljes cikkre
Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Egyedülálló fejlesztőközpont kiadó a XVIII. kerületben – ideális választás gyermekekkel foglalkozó intézmények számára

Orbán Viktor bedobta az új otthonbombát: évi 1 millió forint jár ezeknek a dolgozóknak!

Taktaharkány a következő település, amely él jogával: pénzt és szakképzettséget is kérnek, ha oda akarsz költözni!

Lakást vennél? Így spórolhatsz 85 MILLIÓ forintot – Mutatjuk a titkos szuperkombót, amit kevesen használnak ki!
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
