Már az ötödik BudaPart ház épül
A Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. és az OTP Bank finanszírozási megállapodást kötött a BudaPart Otthonok „E” elnevezésű lakóépületére vonatkozóan. A BudaPart beruházás ötödik lakóházának kivitelezése már megkezdődött, a második fázisban megvalósuló épület átadása 2021-ben várható.
A 182 lakásos és 8 emelet magas lakóépület értékesítése már elindult, ami a tervezett átadás előtt két évvel meghaladta a 40%-ot. A városnegyed központi parkja mellett megvalósuló BudaPart Otthonok „E” épületének lakásai decemberig még akár a kedvezményes, 5%-os lakásával is elérhetőek, ezért a fejlesztők tovább emelkedő értékesítést prognosztizálnak az év utolsó hónapjaiban.
A BudaPart beruházás sikerét jól mutatja, hogy a projekt idén elérkezett az egyik legjelentősebb mérföldkövéhez: ősszel megkezdődött a városnegyed első két lakóházának átadása, és 2020 első negyedévében még két lakó-és egy irodaház is megnyitja kapuit.
„Nagyon örülünk, hogy az OTP Bank elismerte az új városnegyed komplexitásában rejlő egyediségeket, valamint a kiemelkedő fejlesztői hátteret, mely a BudaPart beruházás minden épületének kivitelezésénél adott. Mindennek köszönhetően egy újabb bank bizalmát nyertük el, ami a budaparti lakóknak és a beruházásaink után érdeklődőknek is további bizalmat jelenthet”- mondta el Dr. Nádasdy Bence, a Property Market finanszírozási és befektetési igazgatója.
Nagy Gergely, az OTP Bank ügyvezető igazgató-helyettese a megállapodással kapcsolatban elmondta: „Az OTP Bank a hazai bankszektor egyik legnagyobb szereplőjeként az ingatlanfejlesztések finanszírozásában is jelentős szerepet vállal. A BudaPart jelenleg az egyik legkiemelkedőbb beruházás a budapesti ingatlanpiacon, ami a városnegyed által kínált szolgáltatás-mixen túl az unikális természeti adottságaival is kitűnik a fejlesztések közül. A BudaPart megbízható és tőkeerős háttérrel rendelkezik, ezért tudjuk, hogy az egyik legprofesszionálisabb projektet támogatjuk a létrejött finanszírozási megállapodással.”
…
Irodát keres? Nézzen körül az irodahaz.info oldalunkon.
Tovább a teljes cikkre
Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!

Balatoni ingatlanboom: épülnek az új lakások, mégis fogynak a helyiek – Siófokon különösen látványos a fordulat

Parkolóháború robbant ki a Hegyvidéken: teljesen átrajzolhatják a Böszörményi utat, de nem mindenki örül

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





