A konyha a legtűzveszélyesebb helyiség
Élen áll a konyha tűzveszélyesség terén, megelőzve a lépcsőházat és a tárolókat.
Tavaly a biztosított lakóingatlanokban 6585 tűzkár keletkezett, ezek kártérítésére 3,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, 2010 óta 47 564 tűzeset történt a biztosított ingatlanokban, ezekre összesen 35,3 milliárd forintot fizettek ki a társaságok – mondta Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) hétfői sajtóbeszélgetésén.

Bérczi László elmondta: az elmúlt hét évben 2012-ben volt a legrosszabb a helyzet, amikor 7698 biztosított ingatlanban 9,1 milliárd forint kár keletkezett. Kifejtette: a lakástüzek egyik leggyakoribb oka a nyílt láng használata, fokozottan ügyelni kell arra, hogy a tűzhelyek, kandallók, kályhák közelében véletlenül se tároljanak a lakók gyúlékony anyagot. A konyha az egyik leginkább tűzveszélyes terület, második helyen azonban a lépcsőházak állnak, mivel például a közös hulladékledobó kedvez a tűz kialakulásának és gyors terjedésének – mondta a dandártábornok.
Kruppa Attila, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tűzvédelmi munkacsoportjának vezetője kiemelte: nő az elektromos eredetű tüzek előfordulásának száma is, tüzet okozhat a készülékek hibás működése, az általuk termelt hő nem megfelelő elvezetése, és a nem megfelelően karbantartott hálózat is. Gyakori probléma, hogy egy-egy konnektorra nagyszámú eszközt csatlakoztatunk különféle hosszabbítók és elosztók segítségével, ezzel pedig túlterhelhetjük mind magát az elosztót, mind a falba épített vezetéket. Az ideális megoldás, ha egy fali csatlakozóra nem kötünk 2000-2500 Watt összteljesítménynél nagyobb terhelést – fűzte hozzá.
A villamos eredetű tűzkárok megelőzéséről és csökkentéséről fontos információkat közölnek a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, a Magyar Biztosítók Szövetsége és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közösen készített ajánlásban – mondta a szakember.
Tovább a teljes cikkre

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!

Balatoni ingatlanboom: épülnek az új lakások, mégis fogynak a helyiek – Siófokon különösen látványos a fordulat

Parkolóháború robbant ki a Hegyvidéken: teljesen átrajzolhatják a Böszörményi utat, de nem mindenki örül

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





