Felpörgették a BudaPart építését
A fejlesztő Property Market szerint jó ütemben halad a dél-budai BudaPart beruházás építése. A BudaPart Gate irodaház valamint a BudaPart Otthonok ’A’ és ’C ’épülete mellett a közelmúltban újabb két lakóépület kivitelezését is megkezdték.
Csaknem egy éve tették le a BudaPart beruházás alapkövét a Lágymányosi-öböl sarkában, azóta pedig az eddigiek mellett újabb két épület megvalósítása is elindult a Property Market fejlesztésében és a Market Építő kivitelezésében. Mind az öt épületet 2019-ben bocsátja a lakásvásárlók és irodabérlők rendelkezésére az ingatlanfejlesztő: a BudaPart Otthonok „A” és „C” épülete 2019 első negyedévében, míg a ’B’ és ’D’, valamint a BudaPart Gate irodaház az év utolsó negyedévében kerül átadásra.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az újabb két lakóépület kivitelezésének elindításával újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk a BudaPart életében. A beruházás első ütemének teljes költségvetése több mint 50 milliárd forint. Nem csak épületeket építünk, de kialakítjuk az ehhez szükséges teljes infrastruktúrát, a parkosítást, a teljes belső közlekedési rendszer fejlesztését, valamint a Dombóvár úti csomópont és a gyalogos aluljáró átépítését.” – mondta el a beruházás első ütemével kapcsolatban Árendás Gergely, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője.
A BudaParton jelenleg 635 lakás épül, melyek a legújabb nemzetközi trendek alapján készülnek, és melyeket tágas terek, nagy belmagasság és a Budapesten egyedülálló beépítési koncepció alapján kiváló benapozás, a lakások jelentős részénél dunai panoráma jellemez. A jelenleg épülő otthonok közel 70%-a már vevőre is talált.
A BudaPart főterének kapujában helyezkedik el az új irodaépület, mely 19 296 négyzetméternyi bérbeadható területtel rendelkezik. A LEED Gold minősítéssel ellátott irodaépületben optimális benapozású terek és akár 2400 m2-es alapterületű szintek állnak rendelkezésre, ahol minden típusú bérlő az igényei szerint, hatékonyan alakíthatja ki saját irodája helyiségeinek elosztását.
Tovább a teljes cikkre
Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





