Erős lesz idén is a forgalom a lakáspiacon
A 2018-as év első hónapjának elemzéséből megtudhatjuk, hogy az ingatlanszektor minden szereplője által jósolt kedvező tendenciák és felfokozott várakozások hogyan hatottak a hazai piacra. A Duna House Barométer valós piaci adatok alapján ad gyorselemzést a januári tranzakciókról és az ebből kimutatható tendenciákról.

Újszerű lakás az Egressy úton. Több infóért kattints a képre!
A tranzakciószámokra vonatkozó becslés kedvező képet mutat. Januárban, országosan 10 918 ingatlan adás-vétel bonyolódott, amely 4,5 %-kal erősebbnek számít, mint a tavalyi év ugyanezen időszaka. A Kereslet Index szintén nagyot ugrott és 99 százalékpontos értékével az elmúlt két év egyik legmagasabb értékén áll. Az év eleji magas keresleti index értékek jellemzően az év első felében már valós tranzakciókká konvertálhatnak, amely a szakemberek várakozásait támasztja alá.

Szép lakás kelleti magát a Bosnyák térnél. Több infóért kattints a képre!
Árak tekintetében az emelkedő tendencia egyelőre tisztán látszik, azonban ennek mértéke még nem mérhető pontosan egyhavi adatokból. Tény, hogy januárban az ország minden területén emelkedtek a panel és a téglalakások árai egyaránt, az előző negyedév átlagához és az előző év januárjához képest is.

A XV. kerületi Kőrakás parkban ilyen panelt is vehetünk. Több infóért kattints a képre!
Az ország keleti felében egy panel négyzetméter ára átlagosan 225 ezer forint, ugyanez Pesten már 362 ezer forint volt. A legmagasabb árakat a belvárosban és Budán található téglalakásoknál találunk, itt 564 ezer Ft/m2 ár volt az átlagos januárban.
Budapesten érdekes tendenciát mutat a kerületek iránti érdeklődés, amely területen most először szorongatták meg a XIII. kerület régóta éllovas pozícióját. Az erőteljes kihívó Zugló, amely iránt januárban a budapesti ingatlankeresők 18%-a érdeklődött.
Tovább a teljes cikkre
Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





