Februárban nagyon jól ment az építőipar!
Nem kevesebb, mint 2,5 százalékkal nőtt februárban az építőipar volumene a tavalyi év hasonló időszakához képest, pedig a 2019-es februári bázis is magas volt. Januárhoz képest 6,1% volt a növekedés.
Éves alapon 2,5 százalékkal nőtt 2020 februárjában az építőipar termelése, ami azért is figyelemreméltó teljesítmény, mert a szektor mindezt egy magas bázis mellett érte el – értékelte Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal 2020 februári építőipari adatait.
A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított index alapján 2020 februárjában az előző havihoz képest 6,1%-os emelkedés történt. Februárban 1,6%-kal nőtt az épületek, 4,2%-kal az egyéb építmények száma éves alapon. Az új szerződések volumene 2,7%-kal lett magasabb, ugyanakkor a február végi szerződésállomány 15,2%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, de még így is mintegy 2165 milliárd forintot tett ki.
„Bár a februári adatok kedvezőek, a már elkezdett vállalati és állami beruházások, a kormány lakáspiacot támogató intézkedései is segítik az építőipart, a koronavírus-járvány a következő hónapokban ezzel együtt is az ágazat teljesítményének lassulását okozhatja. A veszélyhelyzet hatásai csak a márciusi adatokban lesznek láthatóak első körben– tudatta Boros Anita.
A magyar építőipari termelés az előző évhez képest 2017-ben 29,7%-kal, 2018-ban újabb 21,3%-kal, 2019-ben pedig további 21,7%-kal bővült. 2019 egészét tekintve az ágazat súlya a bruttó hazai termék előállításában 5,5%-ot tett ki, amire korábban még nem volt példa. A hazai GDP 2019-es 4,9%-os növekedéséhez az építőipar 1 százalékponttal járult hozzá. Az államtitkár elmondta, 2010 átlagához képest a hazai ágazat termelése 76,7%-kal, míg 2014 átlagához viszonyítva 66,8%-kal bővült, ezzel hazánk kiemelkedő helyen szerepel a régióban és az egész Európai Unióban is.
Tovább a teljes cikkre
Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





