Walesből Magyarországra költözik a Bosch egyik üzeme
Csütörtökön lesz az utolsó munkanap a Bosch húsz éve működő walesi járműalkatrész-üzemében, ahonnan Magyarországra telepíti a gyártást a német ipari csoport – számolt be kedden a BBC a honlapján. A németországi központú cég – a világ legnagyobb autóipari beszállítója – 2010 januárjában döntött arról az áttelepítésről, ami a korábbi tervek szerint várhatóan idén fejeződik be.
A német vállalat mintegy 900 alkalmazottat foglalkoztatott a walesi főváros, Cardiff közelében működő gyárában, de ebből már alig 500-an maradtak. A gyárat októberben a gloucestershirei Renishaw cég veszi át. A Bosch szerint a walesi üzemben előállított generátor-részegységek értékesítése jelentősen csökkent a válság miatt, és a jelenlegi piaci környezetben jelentősen megnőtt az autóipari szektorra nehezedő költségcsökkentési nyomás. A magyarországi munkaköltségek a walesieknek kétharmadát teszik ki a BBC beszámolója szerint.
A Bosch csoport Magyarországon miskolci, budapesti, egri, hatvani telephelyein közel 7.000 embert foglalkoztat. A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára Magyarország második legnagyobb külföldi ipari munkaadója fejlődött ki. Jelenleg 12 vállalat gyártja és forgalmazza a Bosch-termékeket a magyar piacon.

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak

Nagy fordulat jöhet a lakáspiacon: fékeznek az árak, közben rég nem látott mennyiségű új lakás érkezhet

Megoldást találhattak a szombathelyi azbesztproblémára: különleges záróréteggel állították meg a kiporzást
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





