Víz- és csatornadíj-mérséklés következik
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már dolgozik a rezsicsökkentés következő lépésén, így elsősorban a víz- és csatornadíjak mérséklésének lehetőségét vizsgálja, de például a kéményseprési és a szemétszállítási díjak csökkentésének lehetőségét is elemzik – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Fónagy János – aki a kormány rezsicsökkentést nyomon követő bizottságának vezetője – hangsúlyozta: a kabinet az ülésén megvitatta a háztartások rezsicsökkentésének eddigi tapasztalatait, valamint a következő időszak feladatait, és megállapította, hogy a tavaly decemberben bejelentett rezsicsökkentésnek köszönhetően közel négymillió magyar háztartásban 10 százalékkal csökkent a villany, a gáz és a távfűtés díja. A kormány nem fogadja el az energiaszolgáltatói lobbi törekvéseit, mert nem ezen cégek profitját, hanem a magyar családok terheinek mérséklését tartja szem előtt – fogalmazott az államtitkár.
Fónagy János sem a rezsicsökkentés időpontjára, sem annak várható mértékére nem mondott konkrétumot, de hangsúlyozta: “dolgoznak rajta”. Hozzáfűzte: tavaly a kormány azért 10 százalékban határozta meg a rezsicsökkentés mértékét, mert ezt látta olyan “kritikus küszöbnek”, amelyet már megérez a lakosság. Az államtitkár szólt arról is, hogy még a héten megjelenik a nemzeti fejlesztési miniszter azon rendelete, amely rögzíti az új, egyszerűbb és áttekinthetőbb energiaszámla mintáját. A mintaszámla első oldalán rögtön látható lesz, hogy az adott háztartásban mennyi idő alatt mennyi fogyasztás volt, míg a díjtételek részletezése a hátoldalon lesz megtalálható.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Egy hirdetés, több megjelenés: most féláron hirdethetsz több ingatlanportálon is

Fordulat jöhet a lakáspiacon: Budapesten látványosan nőtt az eladó lakások kínálata

Lassulhat a lakáspiac 2027-ben? Az Otthon Start jövője és az új lakásépítések is átírhatják a szabályokat

120 milliárdos mentőövet kap Budapest – Vitézy Dávid elárulta, mi a megállapodás ára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





