Vége az aranykornak Csehországban?
Bár korábban az a tendencia érvényesült Csehországban, hogy bármihez fogtak a retail fejlesztők minden sikerre vezetett, ennek az időszaknak úgy tűnik végleg leáldozott. A fejlesztők inkább Ukrajnában, Romániában és Oroszországban látnak komoly fejlesztési potenciát, ahol még nagy a kielégítetlen fogyasztási javak iránt megnyilvánuló kereslet – írja a PropertyEU.
Vége
a retail arany korszakának Csehországban, legalábbis a globális ingatlan
tanácsadó DTZ szerint, a kiskereskedelmi piac Prágában és Csehország más
városaiban is, egyre inkább érzékeli a telítődöttséget. Lecsengett tehát az az
időszak, amikor bármihez fogtak is a fejlesztők, az meghozta a sikert, s
pontosan ezért Csehország helyett, egyre többen fedezik fel az Ukrajna,
Oroszország és Románia által nyújtott lehetőségeket, ahol a fogyasztási javak
iránti kereslet nagyon nagy, s ezért nagy potenciált hordoz magában.
A
DTZ cseh retail ágazati vezetője szerint a terjeszkedés lassulása megfigyelhető
több bérlő esetében is, nagyon sok már elérte az ebben a térségben kielégítőnek
nevezhető állomány minimális szintjét. Részben ezért, másrészt a kínálkozó
projektek nagy számának következtében, az előbb említett körbe tartozó cégek még
alaposabban meggondolják, hogy hol nyissák meg a következő üzletüket.
Megfigyelhető még a piacon, hogy több, elsősorban a vidéki bevásárló központban
problémákkal küzdenek a kereskedők, mivel a másodlagos városok esetében az átlag
keresetek elmaradnak a Prágában tapasztalhatótól, így csökkentve a fizetőképes
keresletet.
Ugyanakkor az előbb említett tények nem jelentik az egész
szektor visszaesését, például a Burger King és a Starbucks most veti meg a lábát
Csehországban, míg más nagy piaci szereplők, mint például a Praktiker még mindig
hiányoznak az országból. A jövőben a szakemberek szerint a gasztronómiai
szektorban nagy növekedési potencia lehet.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





