Védetté nyilvánított házak, tiltakozó lakók
Helyi védettség alá helyeznek csaknem harminc épületet a fővárosban. A szóban forgó házak többsége budai, a II. kerületben található, de egy zuglói és egy soroksári épület is védettség alá kerülhet – erről döntött előzetesen a Városházát irányító koalíció egyeztető testülete, a Főpolgármesteri Kabinet.
A végleges döntést majd a Fővárosi Közgyűlésnek kell kimondania, de az már most látszik, hogy a Bimbó úton több épület (7., 9., 11., 13, 16., 58., 67., 85.) érintett a döntésben, a Szemlőhegy utcában két épületről van szó (4/b és 23/a), akárcsak a Tövis utcában (3/b és 5.), a Kút utcában (4/a-b és 6.) és a Vérhalom utcában (33/e és 33/a). Ezeken kívül egy-egy házat érint a tervezett rendeletmódosítás az Alvinci úton (8.), az Árvácska utcában (9.), a Kitaibel Pál utcában (11.), a Palánta utcában (15/a-b), és a Pázsit utcában (10.), a Rómer Flóris utcában (26.), a Ruszti utcában (6.) és a Vend utcában (6.). A zuglói Szabó József utca 12. és a Kör utca 2. lesz védett a jövőben – ha a városatyák többsége is így dönt majd.
Többnyire a XIX. század végén vagy a XX. század elején épült házakról van szó, vagyis a korai modern, a szecessziós illetve eklektikus stílusú épületekről lehet szó nagyobb számban.
Érdekes, hogy az előterjesztésből kiderült: számos épület tiltakozott az ellen, hogy a főváros védettség alá helyezze házukat: ilyen volt például az Apostol u. 10, a Bimbó út 54., a Bolyai utca 3. vagy éppen a Füge utca 1. Zuglóban három helyen is tiltakoznak a lakók: az Ajtósi Dürer sor 27/a-ban történt ez, a Jávor utcában pedig 13. és 14. szám alattiakról van szó. Az itt lakók tulajdonosi jogaik korlátozásaként értelmezik a védetté nyilvánítást.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lakáseladás rekordidő alatt? Nem szerencse kérdése: ezeket csinálják másképp azok, akik gyorsan találnak vevőt

Teljesen új bérlakásrendszer jöhet Magyarországon? Több tízezer lakás építéséről és radikális átalakításról beszél a szakma

Lakhatási vészhelyzet felé tart Európa? Már a szakma is drasztikus beavatkozást sürget

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





