Védett műemlékek felújítása
Rekordidő, mindössze 160 nap alatt, európai uniós támogatással
született újjá romjaiból Székesfehérvár belvárosa kiemelkedő értékű,
egyedileg védett műemléki épületegyüttesének egyik legszebb része, a
15 évi bezártság után kedden ismét megnyílt Hiemer-Font-Caraffa ház.
A három tömbből álló barokk-rokokó együttes Székesfehérvár
épített örökségének egyik gyöngyszeme.
Az épületcsoport a 19. század óta közfunkciókat töltött be, s a
felújítás után ismét a város háza lesz. Falai között Európai uniós
információs és pályázati irodát nyitnak, tárgyaló- és fogadótermek,
vendégszobák, kávézó lesz.
A most felújított épület valóságos kincsestára a XIV. századtól
a XX. századig terjedő korok és stílusok sokaságának. A Városház-tér
felé néző helyiségben csodálatos falikép együttest sikerült
helyreállítani.
Az 1828-1832 között Pich Ferenc által készített falkép
leglátványosabb része a domborművet imitáló grisaille (a szürke szín
különböző árnyalataival festett fríz), amely antik mitológiai
jelenetsort ábrázol. Alkotója több környékbeli kastélyban és a
székesfehérvári püspöki palotában is festett faliképet.
Több szobában helyreállították a stukkó díszítéseket, a
díszteremben egy töredék alapján rekonstruálták a gyönyörű táblás
parkettát, s helyreállították a nyitott kéményes, füstös konyhát.
A jövendő kávéház terében üveggel fedve mutatják a XVIII.
századi utcaburkolat előkerült maradványait. A felújítást végző
cégnek a munka során nagyon szigorú műemléki előírásoknak kellett
eleget tennie, a tetőszerkezet helyreállításánál például nem
használhattak mást, csak az eredetinek megfelelő faszegeket.
Az épületegyüttes első tömbjének helyreállítása 615 millió
forintba került.
Az első ütem felújításával nincs vége a helyreállításnak: az
önkormányzat már beadta a pályázatot a II. ütem helyreállításához
szükséges pénz elnyerésére is. Várhatóan novemberben születik
döntés, és kezdődik meg a másik szárny rekonstrukciója.
Székesfehérvár belvárosának ékkövét a következő napokban
csoportokban, idegenvezető kalauzolásával tekinthetik majd meg a
város lakói és a vendégek.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





