Új bútorgyárat építenek Nógrádban
A Sinia Bútorgyártó Kft. új üzemet hoz létre Bátonyterenyén az ipari parkban 1,7 milliárd forintos beruházásban, a saját fejlesztésű bútorok gyártását 2014 áprilisában kezdik meg és 150 embert foglalkoztatnak a Nógrád megyei városban – jelentette be Joost Vandendriessche, a belga tulajdonú cég ügyvezető igazgatója.
Bíró Tivadar, a cég általános igazgatója elmondta, hogy a Sinia Kft. jelenleg a salgótarjáni ipari parkban működik, és mivel ott nincs lehetőség a telephely bővítésére, a most épülő bátonyterenyei ipari parkban fejlesztenek.
A földterület megvásárlása, az építkezés, az új ülőbútor család gyártásához kapcsolódó 98 gyártóberendezés és a szoftver összköltsége 1,7 milliárd forint, ehhez 44 százalékos támogatást nyertek a Gazdasági Operatív Program (GOP) pályázatán. A próbagyártást 2014 márciusára, az üzemszerű működés kezdetét áprilisra teszik.
A jelenleg 225 főt foglalkoztató Sinia Kft. 1999-ben kezdte meg működését Salgótarjánban, 2012-ben már 3,6 milliárd forint árbevételt ért el. A gyár bőr- és szövet foteljeit és ülőgarnitúráit Nyugat-Európába, döntően a Benelux államokba és Franciaországba exportálja. A kft. alapítása óta saját fejlesztő részleggel rendelkezik.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





