További rezsicsökkentés jöhet
A megélhetési költségek csökkentésének egyik fontos lépése volt a gáz és az áram árának mérséklése, azonban további intézkedésekre van szükség – jelentette ki Lázár János csütörtökön Algyőn.
2014 nyarára az áram és a gáz árának legalább 30 százalékkal kell csökkennie – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Csongrád megyei település faluházában rendezett fórumon mintegy százötven fős hallgatóság előtt.
A kormány jelenleg azon dolgozik, hogy 2013. június 1-jével a víz- és csatornadíj, továbbá a szemétszállítás költsége minimum 10 százalékkal mérséklődjön – közölte az Algyőt is magában foglaló, hódmezővásárhelyi központú Csongrád megyei 4-es körzet fideszes választókerületi elnöki posztját is betöltő politikus.
Az országgyűlési képviselő kifejtette, 2010-ben emberek milliói megkérdőjelezhetetlenül arra szavaztak, hogy a rendszerváltás időszakát le kell zárni, valami újra van szükség. A keretek meghatározása mára lezárult, a megtett lépések meghozzák a gyümölcsüket. Mindez azonban nem sokat ér, ha a társadalmi depressziót, az elszegényedést a kormányzat nem tudja visszafordítani – hangsúlyozta Lázár János.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy a nyugdíjak és keresetek vásárlóereje növekedjen – tudatta az államtitkár. A politikus szerint ma Magyarországon az az igazi nagy társadalmi kérdés, ki fizesse vissza az állam által korábban fölvett és fölélt pénzt, az adósságot. Az EU és az IMF azt mondja, mindenki fizessen, a legszegényebb munkás és nyugdíjas is. A magyar társadalom nem terhelhető tovább – jelentette ki az államtitkár.
A kormánynak világosan el kellett döntenie, kinek az oldalán áll, az itt élő embereknek próbál segíteni, vagy a könnyebb utat választva jóban van a pénzintézetekkel, kereskedőházakkal, az áram- és gázszolgáltatókkal – mondta Lázár János.
Hozzátette: két választás között “természetes a rebellió”, a voksolást megelőzően azonban “érdemes lehiggadni egy fél órára”, és “a családi asztal mellett végiggondolni”, hogy ki áll az emberek oldalán.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





