Terjeszkedik a Prímagáz
A holland SHV Gas tulajdonában lévő Prímagáz Hungária Zrt. a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyásával megvásárolta a záhonyi térség legnagyobb pb-gáz átfejtő telepét és az azt létrehozó, működtető Intergas Hungária Zrt.-t, amely így beolvadt a Prímagázba.
A Prímagáz keddi közleménye szerint az évi 120-140 ezer tonna pluszkapacitással a társaság lett a magyar átfejtési piac legnagyobb szereplője.
A tervek szerint két éven belül 30-50 százalékos kapacitásbővítés indulhat a telepen. A bővítést részben az indokolja, hogy a Záhonyban rendelkezésre álló technológia az átfejtéskor kész gázkeverékek előállítására is módot ad. Így a határtól a beérkező gáz már nem csak tiszta propán, vagy bután formájában, hanem pb-keverékként, illetve autógázként indulhat tovább a magyar és az európai felhasználóhelyek felé.
A Gazdasági Versenyhivatal még ez év májusában jóváhagyta a Prímagáz számára az Intergas megvásárlását, de a felvásárolt cég és az átfejtő állomás beolvasztása csak most fejeződött be.
Az átfejtésre az Oroszország felől érkező veszélyes áruk szempontjából azért van szükség, mert a magyar-ukrán határtól keletre a sínek nyomtávolsága 8,5 centiméterrel nagyobb, mint az európai szabvány.
A Gazdasági Versenyhivatal azzal a kitétellel hagyta jóvá a Prímagáznak az Intergas felvásárlását, hogy a záhonyi átfejtő kapacitásait továbbra is hozzáférhetővé teszi a piac többi szereplője számára. A kikötés egybevág a Prímagáz eredeti szándékaival – jegyzik meg a közleményben.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet

Megvették az első lakásukat – de az energiaszámlán jött a hidegzuhany

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




