Taxirendelet: jönnek a sárga kocsik, fix tarifák
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta az új fővárosi taxirendeletet, mely szerint többek között bevezetik a rögzített hatósági árat 450 forintos alapdíjjal, 280 forintos kilométerdíjjal és 70 forintos percdíjjal.
A közgyűlés keddi rendkívüli ülésén 19 igen, 2 nem és 10 tartózkodás mellett elfogadott rendelet szerint bevezetik a rögzített hatósági árat 450 forintos alapdíjjal, 280 forintos kilométerdíjjal és 70 forintos percdíjjal. E jogszabály szerint a gépjárművek legfeljebb 10 évesek lehetnek, tengelytávjuknak legalább 2550 milliméternek, csomagterüknek 430 literesnek, motoruknak pedig 55 kilowatt teljesítményűnek kell lenniük, és teljesíteniük kell az Euro IV-es, 2018-tól pedig az Euro V-ös károsanyag-kibocsátási normát.
A rendelet 2013. szeptember elsején lép hatályba. Akinek a rendelet kihirdetésekor működő taxija nem felel meg a rendeletben előírt egyes műszaki paramétereknek, az 2015. július 1-jéig használhatja a taxiját éves vizsgáztatás mellett, de 2014. szeptember elsejétől csak 10 évnél fiatalabb járművek közlekedhetnek, és sárga alapszínűnek kell lenniük. További előírás, hogy minden taxin azonos utastájékoztató matricáknak, illetve szabadjelzőnek kell lennie, március 15. és október 15. között működőképes légkondicionáló berendezéssel kell rendelkeznie, október 15. és március 15. között pedig kötelező lesz a téli gumi használata. Minden taxiban dohányzási tilalom lesz, és kötelezővé válik a bankkártyás fizetés lehetővé tétele.
A fuvarszervezőkkel szemben pénzügyi alkalmassági feltételeket támasztanak, logójukat a járművekre meghatározott helyen ragaszthatják fel. Tarlós István főpolgármester a vitában azt mondta, halaszthatatlannak tűnő problémát kell megoldani, és tudható volt, hogy ha egyszer hozzányúlnak a rendelethez, akkor érdekellentétek, feszültségek lesznek. Hangsúlyozta, hogy csaknem két év alatt több mint negyven egyeztetést tartottak, és senkinek nem akarnak kedvezni senki kárára. A fővárosnak egy célja van: a legjobb szándékkel megoldani a problémát. A vitában felszólaló képviselők elismételték azokat az érveket, amelyeket a közgyűlés előtti sajtótájékoztatón hangoztattak.

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora hitel fér bele biztonságosan

Nem mindenkinek segít a Wekerle+ – most egy egészen más lakástámogatási modellt javasolnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





