Tarlós: valamilyen adót biztos ki kell vetni a BKV-ért
A BKV soha nem látott anyagi helyzetbe kerülhet, ha rendezik adósságállományát – mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István hozzátette: valamilyen adót biztosan ki kell vetni.
A BKV idei működéséhez szükséges fedezetet már előteremtette a Fővárosi Közgyűlés – mondta Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában. A főpolgármester kifejtette: úgy néz ki, hogy a kormány segítségével meg tudják oldani az adósságállomány problémáját, az idei fedezet már rendben van. A hosszú távú koncepciónak több mint egy tucatnyi változata ott fekszik a kabinet előtt, és ha ebből három-négyet a kormány elfogad, akkor soha nem látott anyagi helyzetbe kerül a BKV – tette hozzá. A városvezető azonban kitért arra is, hogy valamilyen adót biztosan ki kell vetni a BKV hosszú távú finanszírozásához. Példaként említette a dugódíjat, aminek bevezetése esetén a város egy belső területére egyszeri behajtási díjat kellene fizetni, úgy, mint New Yorkban vagy Londonban. Tarlós István aláhúzta, hogy a BKV hiteleinek állami garanciájáról a kabinetnek a hónap végéig kell döntenie. Ha március 31-ig ez nem dől el, akkor a bankokkal való megállapodás egy pillanat alatt köddé válik – tette hozzá. A főpolgármester arról is beszélt, hogy a bírálatok ellenére fel sem merült a Budapesti Közlekedési Központ megszüntetése.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





