Támogatja a kormány a komáromi hajógyár megmentését
A kormány határozatban kéri az állami tulajdonú Eximbankot, hogy nyújtson segítséget a komáromi hajógyár körüli gazdasági helyzet megoldásában. Az üzem egy hónapja tömeges elbocsátásokat helyezett kilátásba.
A kormány szerdai utolsó ülésén jóváhagyta azt a Simon Zsolt agrárminiszter által beterjesztett javaslatot, mely vázolja a komáromi régió foglalkoztatottsági helyzetét, valamint a komáromi hajógyár körül kialakult problémákat. Egyúttal felvázolja a korábban már többször is hangoztatott megoldási javaslatokat. Az anyagban szerepel, hogy februárban 18,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség a Komáromi járásban. A foglalkoztatottsági helyzetet nagy mértékben rontaná, ha a korábban jelzettek szerint elbocsátanák a hajógyárban dolgozókat is. Az gyárnak vannak megrendelései, s készen áll arra, hogy megkezdje 11 hajó gyártását 6 holland, illetve német megrendelő számára, amelyek azoban a válság miatt saját országukban nem tudnak hitelt szerezni a finanszírozásra. A hajógyár pedig addig nem tudja megkezdeni a gyártást, amíg a megrendelők nem képesek banki garanciát felmutatni a vételár kifizetésére. Februári adatok szerint 300 alkalmazott és 77 egyéni vállalkozó dolgozott a komáromi üzemben. Ha április végéig nem sikerül beindítani a gyártást, legalább 250 alkalmazottat kénytelen lesz elbocsátani a hajógyár. A kormány által elfogadott határozat felkéri az Eximbank igazgatóját, vegyen részt a hajógyár körüli gazdasági helyzet megoldásában. Az állami tulajdonú banktól azt várják, kezdjen tárgyalásokat a hajógyárral és a külföldi megrendelőkkel, s utóbbiak számára nyújtson hitelt. Az anyagban a kereskedelmi bankok nyújtotta hitel lehetőségét sem vetik el.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





