Szocpolos lakásra gyűlnek a miskolci Lakásvásáron
Május 16-án és 17-én immár 5. alkalommal látogat Miskolcra a Lakásvásár. Az ITC Központba minden korábbinál több kiállító jön el, hogy még a lakástámogatások megszűnése előtt eladja lakásait.
Ehhez igazodva a szervezők a látogatók számát illetően is rekordra számítanak, hiszen ez az utolsó alkalom, hogy a Borsodban lakásvásárlást tervező fiatalok még igénybe vegyék a szocpolt új vagy akár használt lakás vásárlásához – például önrészként – vagy a támogatott forinthitelt árfolyamkockázat nélkül.
Vidéken még nagyobb érvágást jelenthet a lakáspiac számára a kedvezmények eltörlése, ugyanis itt a keretfeltételek sokkal több lakásra illenek, mint a drágább négyzetméterárakkal működő budapesti piacon – mondta Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke.
Eddig közel 35 kiállító foglalt standot az ITC Központban, ami azt jelenti, hogy Borsod új és használt lakás kínálata, kiegészülve a finanszírozást nyújtó legnagyobb bankokkal, szinte teljes egészében képviselteti magát május 16-17-én.
A hétvégét színesíti, hogy vasárnap – a Lakásvásár második napján – dél körül kilátogat a rendezvényre a Diósgyőr futballcsapatának néhány játékosa és Gálhidi György vezetőedző. Lehetőség lesz a játékosoktól autogramot kérni, kérdezni, közös fényképet készíteni.
A gyermekeket az egész rendezvény alatt játszóház várja a Széchenyi negyed standján a Happy-Baby szolgálat közreműködésével. A kiállítás mindkét napján rajzversenyen mérhetik össze kreativitásukat a gyerekek, s vasárnap feltűnik a rendezvényen egy “lufihajtogatós” bohóc is, így a szülők nyugodtan tudnak ismerkedni a kínálattal.
Részletesebb információk a www.lakasvasar.com oldalon találhatók.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





