Száznegyven millió forintos beruházás Hegykőn
Száznegyven millió forintos beruházás keretében, európai uniós támogatással fejlesztették a gyógyászati és a rekreációs szolgáltatásokat a Győr-Moson-Sopron megyei Hegykő termál- és gyógyfürdőjében – mondta Radovits Tibor, a fürdő ügyvezetője az MTI-nek.
Az osztrák határ közeli település fürdője évente 160 ezer vendéget fogad, látogatói nagyobbrészt külföldiek, zömmel osztrákok, németek és csehek. Az ásványi sókban gazdag vizű fürdő szolgáltatásait évente 16-18 ezer mozgásszervi megbetegedésben szenvedő ember veszi igénybe az Országos Egészségpénztár (OEP) beutalásával – ismertette Radovits Tibor. Tájékoztatása szerint a másfél éves beruházási program keretében egyebek között bővítették a gyógyászati részleget, megduplázták az öltözők befogadóképességét, átalakították és korszerűsítették a gyógymedencét, legutóbb pedig rekonstruálták a kemping infrastruktúráját. A kempingnél már az utolsó simításokat végzik, így a teljes projektet három hónappal a határidő előtt befejezik – tette hozzá. A beruházást 60 millió forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam, a támogatási összeget a Nyugat-dunántúli Operatív Programból nyerték el. Számos vendég igénybe veszi a fürdő melletti kemping és a panzió szolgáltatásait, a létesítmény-együttes szálláshelyein a vendégéjszakák száma megközelíti a 70 ezret évente. A fürdő tulajdonosa három szomszédos települési önkormányzat: Hegykő, Fertőhomok és Hidegség.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





