Sporólt a BKV

A Fővárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint a BKV 2012-ben 9,2 milliárd forintos megtakarítást ért el a hatékonyságnövelő intézkedéseivel.

 
A megtakarításból 6,5 milliárd forint volt a tervszintű megtakarítás, vagyis ekkora összeget irányoztak elő a közlekedési társaság üzleti tervében – közölte Tarlós István főpolgármester. További 2,7 milliárd forint volt tavaly az év közbeni megtakarítás, az üzleti terven felül.
 
 
 

 

A közlemény szerint a BKV üzemi eredménye tavaly 2,4 milliárd forinttal javult az előző esztendőhöz képest. A társaság üzemi eredménye 2010-ben még negatív volt, 2011-re már majdnem elérte a megtakarítás összege az egymilliárd forintot, tavaly pedig meghaladta a hárommilliárdot. A BKV-nál ebben az évben további megtakarítások várhatók – jelezte a főpolgármester.

 

A BKV 2012-es üzleti jelentését és 2013-as üzleti tervét a Fővárosi Közgyűlés később tárgyalja.