Sokan választották a Campona bevásárlóközpontot
Több mint 800.000 vásárló látogatott el a Campona bevásárlóközpontba 2013. januárban, februárban pedig több mint 11%-kal nőtt a látogatók száma tavaly azonos időszakhoz viszonyítva. Ez kiemelkedő eredmény a regionális központok körében. Budapest legnagyobb családi élmény- és bevásárlóközpontjának látogatottsága folyamatosan emelkedik.
Több mint 800.000 vásárló látogatott el a Campona bevásárlóközpontba 2013. januárban, februárban pedig több mint 11%-kal nőtt a látogatók száma tavaly azonos időszakhoz viszonyítva. Ez kiemelkedő eredmény a regionális központok körében. Budapest legnagyobb családi élmény- és bevásárlóközpontjának látogatottsága folyamatosan emelkedik.
„A Campona hatalmas változáson ment át 2012-ben, amelyet megnövekedett látogatószámunk is igazol. A tavalyi évben a belső tér felújítása mellett bevezettük az új „trópusi” marketing arculatunkat és számos új bérlőt, többek között a Csodák Palotáját hoztunk a központba. Idén, a látogatók elvárásai alapján, tovább bővítjük a központunk bérlői körét és célzott marketing kommunikációval erősítjük piaci helyzetünket” – mondta Anselmo Szabolcs, Campona center menedzser.
Campona bevásárlóközpont legújabb bérlői:
• NORDSEE étterem
• SCHWARZKOPF SZALON fodrászat, kozmetika, manikűr, fodrászképzés
• NORBI UPDATE pékség
• CINE CITTA olasz étterem
Budapesten, a XXII. kerületben található családi bevásárló- és élményközpontba egyre nagyobb számban érkeznek látogatók a széles vonzáskörzetből, akár vonattal (Bp Déli pu – Budatétény), illetve autóbusszal szerb és szlovák nyelvterületről.
Az egyedülállóan széles szórakoztató és kereskedelmi kínálattal rendelkező 40.600 m2-es bevásárlóközpont bérlői körét a 140 kereskedelmi üzlet, 14 étterem és kávézó, 3 látványpékség és a 11.000 m2-es TESCO mellett a Tropicarium, Kalandpark, Cinema City és a Csodák Palotája teszi vonzóvá.
A Campona üzemeltetője a Cushman & Wakefield Nemzetközi Ingatlantanácsadó Kft.

Modern városi otthonok, ahol a kényelem és a környezet is számít
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni

Évekig állt a gigaberuházás, most jöhet a fordulat: Vitézy Dávid bejelentette a Diákváros újraindítását

Teljes városnegyed alakulhat át Szegeden: közösségi kertek, új zöldterületek és korszerűbb közvilágítás jöhet

Szeretnéd gyorsan és jó áron eladni az ingatlanodat? Ezzel a 3 lépéssel növelheted az esélyeidet!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





