Rockmúzeum lesz a Várbazár
Rockmúzeum kiskocsmával, étterem elegáns vendégeknek, vendéglátóhely bakancsos turistáknak, mélygarázs, föld alatti rendezvénytér, kisboltok, kávézók lesznek a 2014-re felújított Várbazárban, az Országgyűlés szakbizottsága előtt elhangzott ismertető szerint.
A Várbazár felújítása ügyében eddig annyi történt, hogy a kormány kiemelt beruházássá minősítette a 10 milliárd forintos (száz százalékos uniós támogatással tervezett) projektet, valamint elkészültek a terület fejlesztésének 25 évre szóló fejlesztési tervei. Az első komolyabb lépés két nap múlva, szerdán várható, ekkor hirdetik ki a Várbazár felújítására kiírt tervpályázat győztesét. Innentől felpörögnek a dolgok Zumbok szerint, júniusra meglesznek a jogerős építési engedélyek, ősszel elkezdik az építést, és 2014-ben átadják az épületegyüttest. Az előzetes tervek szerint a majdani Várbazárban minden réteg talál magának érdekességet a bakancsos turistáktól az elegáns gazdagokig, a hippikorszakon merengő középkorúaktól a fiatal művészekig. A föld alatt egy 300 férőhelyes mélygarázs és egy 1600 négyzetméteres rendezvényterem épül majd.
A Várbazár a Vízhordó lépcsőn lesz összekötve a Várral, amelynek részben megmaradna a lépcsőzete, részben pedig egy 8000 fő/óra kapacitású mozgólépcső üzemelne rajta. A 19 darab, egyenként 37 négyzetméteres fülkékbe kávézókat, hungarikumboltokat, cukrászdát, ötvösműhelyt, fiatal művészek műtermeit képzelnek el. A Várbazár működtetése valószínűleg inkább negatív szaldójú lesz, hiszen szigorú uniós előírásoknak kell megfelelnie. A Várbazár és a Vigadó közé tervezett gyalogos híd személy szerint nem tetszik annyira a kormánybiztosnak, mert októbertől februárig gyakorlatilag kihasználhatatlan, Pest és Buda összeköttetését inkább kishajókkal tudná elképzelni.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





