REevolutio Budapest 2006 befektetői fórum Budapesten

A REevolutio
Budapest 2006 befektetői fórum és projektbörze keretében szeptember
14. és 16. között öt helyszínen zajlanak szimpóziumok, előadások és
szakmai eszmecserék.

A közlemény szerint az esemény konferenciái, szimpóziumai és
szakmai vitái a Városháza dísztermében, a Megyeházán, illetve a
Merlin Színház különtermeiben zajlanak majd. A kiállítás helyszínéül
a Városháza tér szolgál.

Az első regionális fejlesztési és befektetési kiállítás,
projektbörze és pályázati fórum résztvevői megismerkedhetnek
Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Bulgária
befektetés-ösztönzési politikájának fő irányvonalaival és
célkitűzéseivel, informálódhatnak négy főváros: Budapest, Bukarest,
Pozsony és Belgrád, valamint további regionális központok fő
beruházási projektjeiről.

A REevolutio Budapest 2006 rendezvényen bemutatják az esemény
három vendégrégiója, a Vajdaság, a Közép-Magyarországi Régió és a
Nyugat-Dunántúli Régió által kínált beruházási lehetőségeket,
valamint olyan kiemelt fejlesztési pólus-koncepciókat, mint például
a szegedi Biopolisz, vagy a budapesti Tudapest.

Az érdeklődők beszámolókat hallhatnak a fejlesztési társaságok,
nemzetközi pénzügyi befektetők és piaci szolgáltatók szerepéről az
állami, önkormányzati és magánfejlesztésekben, környezeti ipari és
alternatív energia beruházásokról, turisztikai fejlesztésekről,
illetve a bankok pályázóknak és projektgazdáknak szóló speciális
ajánlatairól is.

A REevolutio Budapest 2006 rendezvényt a főváros, mint házigazda
aktív támogatása mellett, hagyományteremtő céllal rendezik meg az
idén. A rendezvény Délkelet- és Közép-Európa első befektetői fóruma
és projektbörzéje, amely az ingatlanfejlesztői és kapcsolódó szakmák
– például logisztika, turizmus, vidékfejlesztés, környezetvédelmi és
energetikai fejlesztés, humánerőforrás-fejlesztés – kommunikációs
fóruma is egyben.

A résztvevő országok között szerepel Horvátország, Szerbia,
Montenegró, Szlovákia, Szlovénia, Macedónia, Románia, Bulgária és
Ukrajna is.

A REevolutio Budapest 2006 fővédnöke Lamperth Mónika
önkormányzati és területfejlesztési miniszter.