Rangos díjat kapott a Richter Szerbiában
Az év regionális üzleti partnere címmel tüntették ki a Richter Gedeon magyar gyógyszeripari cég szerbiai képviseletét. A rangos díjat szerda este adták át ünnepélyesen Belgrádban.
A kitüntetést egy egyetemi dékánból, két egyetemi oktatóból, egy gazdasági szaklap képviselőjéből és a szervező Mass Media reklámcég képviselőiből álló hattagú bírálóbizottság ítélte oda.
Novák Tibor, a Richter Gedeon szerbiai képviseleti irodájának igazgatója “szép gesztusként” értékelte a címet, amelyről a belgrádi magyar nagykövetség illetékese azt mondta, Szerbián belül komoly kitüntetésnek számít. A Szerbiában jelenlévő magyar cégek közül korábban a Mol és a Betonút nyerte el ugyanezt a kitüntetést.
A bizottság 11 kritérium alapján – többek között a nyereségességet, az üzleti etikát, az adott cég szerbiai üzleti kapcsolatait, termékei minőségét, a fogyasztók elégedettségét, a reklámstratégiát, de a társadalmi felelősségvállalást, a környezettudatosságot és az innovációt is figyelembe véve – rangsorolt több száz céget.
A Richter az év “regionális” üzleti partnere lett, ebben a kategóriában 12 térségbeli ország – Magyarországon kívül Szlovénia, Horvátország, Bosznia, Macedónia, Montenegró, Albánia, Románia, Moldávia, Bulgária, Görögország és Ciprus – Szerbiában jelenlévő vállalatait utasítva maga mögé.
A Richter Gedeon 2007 óta van jelen Szerbiában. Az 1901-ben alapított vállalatnak csaknem ötezer alkalmazottja van Magyarországon és nagyjából ugyanennyi külföldön.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





