Raktárral bővült a BILK
Újabb, ezúttal egy 10 ezer négyzetmétert meghaladó összterületű raktár-iroda komplexum kezdte meg működését május végén a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) százhektáros területén.
A beruházásban az a különleges, hogy a bankkal tavaly májusban kezdődött hiteltárgyalások csak a múlt hónapban fejeződtek be, ám mivel a bérlővel, a Lagermax Kft.-vel kötött szerződés megszabta a határidőt is, a BILK Logisztikai Zrt., valamint a generálkivitelező, a Market Építő Zrt. biztosította az építkezéshez szükséges közel 1,5 milliárd forintot – tájékoztatta a Világgazdaságot Marján Miklós, a BILK Logisztikai Zrt. Vezérigazgatója. Hozzáfűzve: a várhatóan rövidesen megérkező hitelt utófinanszírozásra fordítják.
A Világgazdaság értesülései szerint a logisztikai piacon a raktárak mintegy ötöde üresen áll, de a 150 ezer négyzetméternyi raktárral rendelkező BILK kihasználtsága 100 százalékos. Azért, hogy a bérlők szűkíthessék raktárigényüket, felmérik, milyen egységeket lehet összébb költöztetni, és a felszabaduló területet új bérlőkkel feltölteni. Marján Miklós úgy látja: a korszerű, energiatakarékos raktárak versenyelőnybe kerültek a piacon, ezért az idén újabb árbevétel-növekedést és így mintegy négymilliárd forintos forgalmat vár a vezérigazgató.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

Használt lakáspiac: mintha visszatért volna a jókedv

Mekkora személyi kölcsön fér bele valójában? Ezen múlik, hogy segítség lesz vagy pénzügyi csapda

Vége lehet a Gellért-hegyi káosznak? 20 éve vár Budapest egyik leglátványosabb közlekedési fejlesztése
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





