Pénz helyett lakást kapnak az alvállalkozók – szenved az ingatlanpiac
Mától megszűnt az eddigi lakástámogatási rendszer, az intézkedéstől 3 év alatt 170 milliárdos megtakarítást vár a kormány. A kamattámogatás megszüntetése a projektfinanszírozást is érinti, lakásfejlesztők szerint az új feltételek mellett már nem vállalható a projektek indítása.
“A lakástámogatási rendszer – benne a fejlesztői kamattámogatás – megszűnése, a hitelkondíciók változása és az infláció összességében mintegy 15 %-os négyzetméterár-emelkedést eredményezhet elméletben, azonban a keresleti oldal összeomlásával ez úgysem érvényesíthető” – mondta a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének (Malosz) elnöke.
“A lakásépítésben korábban élenjáró Ferencvárosban egyetlen lakásprojekt sincs engedélyezés alatt. Az új feltételeket ugyanis a fejlesztők nem vállalják, a munkahelyek elvesztésének árnyékában pedig a vevők sem merik elkötelezni magukat. A finanszírozás drágulása, az előértékesítési arány, az elvárt önerő növekedése és a támogatások megszűnése nyomán növekvő terhek új együttműködési formák felé mozdítják a piaci szereplőket” – mondja az elnök, aki úgy tudja “akad olyan beruházó, aki lakással fizetné ki az alvállalkozóit”.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





